Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Salgótarján

ban foglaló közösség lélekszámával - láttuk, hogy a.feltüntetett 300-nál jóval több izraelita élt a későbbi városban és környékén.) Néhány pontot idézünk a Nógrád Megyei Levéltárban fennmaradt, 1897-ben hitelesített alapszabályból: „A Salgó-Tarján nagyközség területén lakó izraeliták... autonóm ortodox izraelita hitközséggé megalakulnak ... A hitközség célja, hogy mindazon intézményeket fenntartsa, fejlessze és életbe léptesse, melyek a... vallástörvények értelmében az izraelita hitközségnek szükségesek. A salgó-tarjáni ortodox izraelita hitközség anyagi tehetségéhez képest tart fenn: a) synagogát (rituális berendezéssel); b) iskolát; c) kóser mészárszéket; d) mikváh-t (rituális fürdő); e) rabbit; f) jegyzőt; g) kántort, metszőket és szolgákat" - szól a rendelkezés szövege. A hitközségi elnök és az elöljáróság tagjai mellett tehát, akik szolgálatukért nem kaptak javadalmazást, fizetett „alkalmazottak" is tevékenykedtek. Salgótarjánban 1874-től egészen 1931-ig Deutsch Mózes volt a zsidóság vallási vezetője. Halála után már csak helyettes rabbit választottak a verpeléti Deutsch Jenő személyében, aki ráadásul hivatalosan csak 1936-tól, évekig tartó pereskedés után láthatta el feladatát. Krausz Jenő és Miklós 1926 végén határozta el egy új, emeletes ház felépítését a Pécskő utcában (nagyjából a mai uszoda fölötti területen), aminek földszinti része Salgótarján mikvéjének is helyet adott. Az épület azonban sajnos éppen útjában állt a Pécskő-patak tervezett szabályozási munkálatainak, ezért a hitközség - megelőzendő a kisajátítását - 1930-ban eladta azt a városnak. Cserébe csak annyit kértek, hogy az új rituális fürdő várható elkészültéig, 1932 nyaráig hadd használhassák még a „régit". Az új mikve a mai Pécskő úti harmadik toronyház és a Bolyai Gimnázium környékén állt. Lebontását 1962-ben határozta el Salgótarján város vezetősége, ami a toronyházak építésének kezdetekor, 1964-ben meg is történt. A helyi zsidó közösség legfontosabb, legnagyobb becsben tartott épülete a zsidó templom, a zsinagóga volt. Kisebb imaházak, esetleg magánlakásokban kialakított imatermek már korábban is létezhettek Salgótarjánban. A régi imaház például, amely később a vágodának adta át helyét, a korabeli posta épülete mellett állt. 1901 augusztusában, a kaszinó helyén tették le az új, mór stílusban épült zsinagóga alapkövét, s alig több mint egy év elteltével már a templomszentelésről tájékoztatta a nagyközség lakóit a helyi sajtó. A zsinagóga felépítése nem csupán vallási jelentőséggel bírt: a gyönyörű épület „szimbolikus ereje" segíthette a zsidóságot a többi felekezet, a tarjáni társadalom más csoportjai közé is beilleszkedni. Salgótarján kezdetben egyetlen, római katolikus elemi iskolája mind kevésbé tudta ellátni feladatát. A zsidó hitfelekezet ezért 1871-ben egy tanteremmel és egy tanítóval létrehozta az úgynevezett Laskovics-féle magánintézetet, amely azonban a törvény előírásainak sem tudott mindenben megfelelni, s csak „zugiskolának" tekintették. 1876-ban a megyei tanfelügyelő szerint a salgótarjáni „Mózes vallású tankötelesek kivételes állapotban vannak, mert ezek úgynevezett magánoktatásban részesülnek, mely százszor rosszabb". 66 zsidó tanköteles gyerekből pár évvel később is 29 tanult a Laskovics-féle magánintézetben, ötöt a bányatársulati iskola fogadott be, másik hármat magántanár okított, a többi viszont egyáltalán nem járt iskolába. „A Salgó Tarjáni izraelita számos tanköteles gyermekek attyai" ezért 1877-ben egy mindenféle vallású gyereket befogadó községi iskola felállítását kérvényezték a község vezetőségétől, s mikor a hőn áhított közös tanintézet csak nem született meg, 1882-ben a hitközség megnyitotta saját elemi iskoláját. A Salgótarjáni Izraelita Népiskolába fiúk és lányok vegyesen jártak, nemcsak a községből, hanem a környező falvakból is. A kisebbek hit- és erkölcstant, anyanyelvet, beszéd- és értelemgyakorlatot, írást, olvasást, németet, számtant, éneket és héber olvasást tanultak, a nagyobbak pedig már földrajzot, történelmet, természetrajzot, mértant, egészségtant vagy polgári jogokat és kötelességeket is. Pacséri Károly 1900-ban ezt írta az elemiről: „Az izraelita elemi iskola 1882ben alapíttatott az izraelita hitközség által, két tanteremmel. 1886-ig bérházban volt elhelyezve az iskola, jelenlegi épületét [nagyjából a mai Pécskő utca alján, jobb oldalt] 1886-ban nyerte, mely a következő évben bővíttetett. Ezen iskolát a hitközség tartja fenn, jelenleg három tanteremben folyik a tanítás, magyar nyelven. Az iskola hatosztályú, felszerelése hiányos. Jelenlegi tanítóik Eckstein Lipót, Földes Henrik és Földesné Láng Róza, mindnyájan oklevelesek. A tanulók 10 évi átlagos száma: 120, mindennapi 10 ismétlő. A szegény tanu672