Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Salgótarján

niük a nem helybeliek versenyétől. Amikor a község képviselő-testülete 1888 januárjában engedélyezte a vidéki iparosok számára, hogy a tarjáni vásárokon szabadon árulhassák termékeiket, az olyan heves ellenállást és tiltakozást váltott ki a helyi zsidó és nem zsidó iparosokból, illetve kereskedőkből, hogy a testület jobbnak látta inkább az ügyben visszakozni. A századvég évtizedeiben a salgótarjáni zsidó családfők nagyjából harmada kereskedelemből élt. Volt köztük házaló, szatócs, vásáros és ügynök. Ki fával, ki bútorral, zöldséggel, rövidáruval, könyvvel kereskedett. Egyesek portékáik árulása mellett fuvaroztak, vendéglátással foglalkoztak vagy valamiféle ipart is űztek. Sokukra jellemző volt, hogy több lábon álltak, egyszerre két-három forrásból biztosították megélhetésüket. Ha valamely vállalkozásuk nem hozta meg számukra a kívánt sikert, gyorsan „foglalkozást váltottak". A boldogulását kereső tarjáni zsidó példája lehet a Komáromból érkezett Schwartz Lipót, aki húsz esztendő alatt volt vendéglős, kereskedő és cipész is. 1910-ben 262 zsidó és keresztény kereskedő, illetve 411 vállalat működött a községben, amit jelentős fejlődésként könyvelhetünk el. Már a 19. század végén sokan foglalkoztak vendéglátással, 1910ben pedig országosan is kiemelkedő volt a tarjáni zsidó kocsmárosok, szállodások, vendéglősök, kávézósok száma. Felhalmozott tőkéjüket szívesen fektették be különböző vállalkozásokba: a Népbank például Kohn Lipót vendéglős igazgatósága alatt működött. A két világháború között ugyancsak szép számmal alakultak zsidó tulajdonú cégek a városban. Zömük kereskedő (főképp szeszes italok, gyümölcsök, termények árusítója, de ott volt köztük a Mayer és Ungar Fűszer- és Gyarmatáru Nagykereskedelem, Székely Jakab bőrkereskedő és cipőfelsőrész-készítő és még számos más vállalkozás), ám természetesen iparosok, sőt „gyárosok" is akadtak: Friedmann Jenőnek cipőgyára, Gescheit Jenőnek fuvarozó vállalata üzemelt. A két világháború közötti tarjáni kereskedelem jelentős részét a zsidóság bonyolította, s amikor 1944-ben elhurcolták őket, nagyon komoly ellátási gondok, fennakadások keletkeztek az iparvárosban. Az 1922-es várossá nyilvánítás újabb lendületet adott a helyi kereskedelemnek: 1920 és 1930 között kis híján megduplázódott az ebből élők aránya. A vendéglátás továbbra is kulcsfontosságú maradt. 1932-ben 53 vendéglőben, kocsmában, italmérésben és kávézóban, 1936-ban pedig 71 italmérő helyen szolgálták ki az országos átlag kétszeresét (!) is megivó tarjániakat. Salgótarján minden szállodája: a Badacsony, a Vadász, a Korona (később Hungária), a Pannónia, a Bristol és a Nemzeti is zsidó tulajdonos kezében volt. A fiatal városban modern kereskedelmi vállalkozások is sikerrel működtek az újító szellemű zsidók jóvoltából: a Römer testvérek autókereskedést indítottak, Szántó Sándor elektrotechnikai szaküzletet létesített, Klein L. Márkus a Vacuum Oil Company fővárosi részvénytársasággal karöltve benzintöltő állomást, a Spielbergek és a Friedmannok pedig addig ismeretlen létesítményt: áruházat nyitottak. Ám a Salgótarjánban otthonra talált zsidóság nem csupán kereskedőként járult hozzá a város fejlődéséhez. Az 1880-as és 1890-es években csaknem ugyanannyi zsidó családfő űzött valamilyen ipart, mint ahányan különféle termékekkel kereskedtek. Legtöbb közöttük a cipész, bádogos, fuvaros és fiákeres, szabó, valamint mészáros, de voltak zsidó lakatosok, szobafestők, pékek, szappanosok, és akadt egy-egy borbély, kosárfonó, ékszerész, órás, asztalos és nyomdász is. Később, a 20. század elején, majd a két világháború között is számos zsidó iparos élt itt, egyre színesebb, sokszor különleges tevékenységi kört betöltve. Mellettük a vasúti és az ipari munkások körében szintén képviseltették magukat a zsidó férfiak a 19. század végén, illetve a 20. században: volt közöttük rakfelügyelő, váltóőr, segédfékező, vonatmálházó vagy például mozdonyvezető, de egyszerű gyári munkás is. Már ejtettünk szót azokról, akik kisebb-nagyobb ipari vállalatot, „gyárat" létesítettek, esetenként a kereskedelmi tevékenységet is elvégezvén, mások pedig - igaz, nem feltétlenül salgótarjániak - igen fontos tisztségeket viseltek a legnagyobb üzemek élén. 1894-ben például a Schwarz család kezdte meg a táblaüveg gyártását Pálfalván, 1898-ban pedig Rosenthal Herman gyáros és vasútépítési vállalkozó kezdeményezésére jött létre a KeszlerBöhm-Bauer-féle vasöntöde Salgótarjánban. Idősebb Chorin Ferenc, aki a Gyáriparosok Országos Szövetségének, a GYOSZ-nak alapítójaként, első elnökeként ismert, s aki városunk első díszpolgá674