Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Etes

a rendkívüli állapotokat kihasználva káros propa­gandát fejt ki, ezért vele szemben fentiek szerint kellett eljárnom. Erről: 1./ Gerő Herman etesi lakost, 2./ Etes köz­ség elöljáróságát és általa az etesi m. kir. postahi­vatalt, 3./ a baglyasaljai és a karancssági m. kir. csendőrőrs-parancsnokságot, utóbbit a zsinagógá­ban való megjelenés ellenőrzése, előbbit nyilván­tartásba vétel és az általános megfelelő ellenőrzés gyakorlása végett értesítem. Szécsény, 1941. július 29. [Orsovay Sojkovits József] főszolgabíró." Gerő ezt követően folyamatos megfigyelés alatt állt. Személyéről, magatartásáról az ellenőrzését végző csendőrőrs kifejezetten rosszindulatú jelen­téseket küldött a közigazgatási hatóságok felé. A miskolci VII. csendőrkerület baglyasaljai őrsének egyik beosztottja, Tőzsér őrmester például az aláb­biakat írta a főszolgabírónak, 1942. június 11-én megküldött átiratában: „Gerő Herman magatartá­sát részben 1942. június 9-én kelt, 275/kt. 1941. szá­mú jelentésemben jelentettem. A Főszolgabíró Úr 1941. december 30-án kelt, 3872/1941. szám alatt ki­adott határozatát arra használja fel, hogy Budapes­ten lévő bérpalotája és Etesen lévő üzlete ügyeit (és ki tudja még, mi mást) intézi. Nevezett, mint zsidó, megbízhatatlan, akit fenti őrs folyó hó 11-én kelt 286/bün. 1942. szám alatt áruelrejtés miatt a balas­sagyarmati királyi ügyészséghez feljelentett. Neve­zett fajtáját nemcsak hogy szereti, de büszke is ar­ra. Ezzel kapcsolatosan ravaszul és zsidó ügyesség­gel a kereszténységet lenézi. Utazgatásai, különö­sen vonaton, a mai időkben nemcsak hogy nem kívánatos [ak], de katonai és politikai szempont­ból káros[ak] is lehet[nek]. Fentieknél fogva javaslom és véleményezem to­vábbra is a rendőri felügyelet alatt tartását, még­pedig oly módon, hogy Etes községet semmi kö­rülmények között, sohasem hagyhassa el. Jelent­kezési kötelezettségét szintén javaslanám, hogy inkább fenti őrsön hajtaná végre, mivel a község elöljárósága helyben van, illetve lakóhelyén van, így a rendőri felügyelet nevezett részéről semmi fizikai munkával nem jár, s egyáltalában nem ven­né büntetésnek a rendőri felügyeletet." Ugyancsak a baglyasaljai csendőrőrs adta ki 1942. augusztus 14-én a következő tartalmú iratot: „Gerő Herman etesi lakos, kereskedő rendőri fel­ügyeletének megszüntetését nem javasolom azért, mert nevezett, mint rendőri felügyelet alá helye­zett, az őrs által folyó évi június 11-én kelt 286/ bün. 1942. szám alatt a balassagyarmati királyi ügyészségnek áruelrejtés miatt feljelentetett. Neve­zett ellen bűnvádi eljárás van a fent jelentett ügy miatt folyamatban. Bár Gerő idős, 63 éves ember, azonban, tekintve az ellene folyamatban levő eljá­rást, felmentését nem javasolhatom. Gerő egyéb­ként igen simulékony, hízelgő, és magát nagy ma­gyar érzésű egyénnek tünteti fel, azonban annak leple alatt ravasz és kétszínű." Mindezek ellenére Gerő Herman nem szűnt meg leveleivel ostromolni a hivatali elöljárókat. Sógorá­val, Lusztig Tiborral írták alá a következő kérvényt: „Nagyságos Főszolgabíró Úr! Alulírott Gerő Her­man és Lusztig Tibor etesi lakosok, akik 3872. és 3873/1941. szám alatt helyeztettünk rendőri fel­ügyelet alá, azon alázatos kérelemmel fordulunk a Nagyságos Főszolgabíró Úrhoz, hogy a közelgő izraelita nagy ünnepekre Ságújfaluba eltávozást engedélyezni kegyeskedjék. Kérelmünk támogatására tisztelettel szabad le­gyen előadnunk, hogy az izraelitáknak most jön az újévi, böjti és sátoros ünnepük. Ezek az ünne­pek: szeptember 6-án (hajnali mise), szeptember 12-13-án újév, szeptember 21-22-én nagyböjt és szeptember 26-27-én sátoros ünnep első két nap­ja, valamint október 2-4-én záró sátoros ünnepek. Ezen ünnepeket együtt szoktuk megtartani, mert [ha] kevesen vagyunk, nem tudjuk. Alulírott Gerő Herman hitközségi elnök is va­gyok Ságújfaluban, nekem feltétlen illene az ün­nepek alkalmával ott megjelenni, hová velem jön­ne sógorom is, Lusztig Tibor, mert ha nincs meg az előírt létszám, nem lehet megtartani az ünne­peket, illetőleg az Istentiszteleteket. Kérelmünk támogatására tisztelettel előadjuk, hogy csupán azért gyűlünk össze az ünnepekre, hogy az Istentiszteleteket megtarthassuk, melynek befejezése után azonnal hazajövünk. Kérésünk megismétlése mellett maradunk alá­zatos szolgái: Gerő Herman, Lusztig Tibor. Ete­sen, 1942. augusztus 28. " A zsidók életének ellehetetlenítését jól példázza Gerő egy másik kérelme: „Nagyságos Főszolgabí­ró Úr! Alulírott Gerő Herman etesi lakos azon alá­zatos kérelemmel fordulok a Nagyságos Főszolga­bíró Úrhoz, hogy rendőri felügyeletemet megszün­tetni kegyeskedjék. Kérelmem támogatására tisz­telettel előadom, hogy a 3872/1941. számú végha­524

Next

/
Thumbnails
Contents