Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)
Senkiföldjén – Nógrád vármegye gettóinak története - Embermentési kísérletek
nak, azonban ennek dacára tovább tartottak a kínzások." 130 Június 2-án az Államvédelmi Központ egy kirendelt csoportja jelent meg a gettóban, s több mint háromszázezer pengő készpénzt vett el, majd adott át a balassagyarmati pénzügyigazgatóságnak. A fennmaradt jegyzék egyik érdekessége, hogy azon nem csak zsidók szerepelnek, 131 a másik pedig, hogy egy-egy tételszám alatt a nyírjes- és illéspusztai „zsidótáborban volt zsidóktól" elvett (a teljes összeg mintegy tizedét kitevő) összegek is szerepelnek. 132 (Nyírjespusztára és üléspusztára tudomásunk szerint június 5-től koncentrálták a nyugat-nógrádi zsidókat, előkészítve deportálásukat.) A brutalitások ellenére, akárcsak a rendőrökről, úgy a csendőrökről vagy a nyilasokról sem egyöntetűen rosszak, bár időnként kissé zavarosak a túlélők felidézett emlékei. Egy salgótarjáni zsidó asszony pl. kvázi barátjának titulál egy „hétpróbás nyilast", aki „exponálta magát akkor a zsidók, hát... szorongatásában". 133 A szintén Salgótarjánban gettósított K. J.-né is meghatottan emlékezik egy segítőkész sátoraljaújhelyi csendőrre: „A gettóban még egy csendőr is volt, a Domaházy tiszthelyettes Sátoraljaújhelyről. Rám borult, és azt mondta nekem, a szívem szakad meg, ha rágondolok, hogy magukkal mi lesz. Ezt már a bányaistállóban [vagyis a gyűjtőtáborban] mondta nekem. .. és ez a Domaházy minden nap behozott nekem egy kenyeret, és még cseresznyét is hozott. Annyit mondott, hogy ezt ne felejtsem el." Sőt, a rossz rendőr - jó csendőr szembeállításra is akad példa. Dobos Gyula salgótarjáni rendőrfogalmazó igazoló eljárása során egy zsidó testvérpár azt vallotta, hogy a rendőrfogalmazó annak ellenére szabott ki rájuk pénzbüntetést, majd internálta őket Kecskemétre, hogy a gettóból előtte egy csendőr százados engedte ki őket, s mentesítő igazolványuk is volt. Amikor pedig Zöldy SS főrohamvezető igazolása alapján szabadon hazautazhattak, Dobos - a ránk maradt iratok szerint - „azt mondta, ők elengedhették, de most majd mi jövünk..." 134 Embermentési kísérletek A szakirodalomból jól ismert tény, hogy az embermentések döntő többsége a Szálasi-korszakban, Budapesten történt, s csupán 14%-uk ment végbe vidéken, a deportálásokat megelőzően. Nem azért, mert vidéken erősebb lett volna az antiszemitizmus, mint a fővárosban, Szálasi alatt pedig még éppenséggel nagyobb büntetés is járt a zsidókat segítőknek, mint a nyilas hatalomátvétel előtt. A különbségek igazi okai, az „objektív paraméterek" sokkal inkább kereshetők egyszerűen a rosszabb körülményekben. Abban, hogy a szöktetés, a rejtegetés nehezebb volt vidéken, ahol mindenki ismert mindenkit, és ahol a zsidóságot - Budapesttel ellentétben - valóban tökéletesen elzárták a külvilágtól a gettók. Emellett az események gyors folyása és totális jellege is meghatározó: nem lett volna elegendő idő a mentési tervek kidolgozásához, s a szervezett mentők egyébként is csak később eszméltek. 135 1944 tavaszán, kora nyarán még az államapparátus (a helyi közigazgatás) is precízebben működött, ráadásul együtt a magyar és német szervekkel, a rendőrséggel és csendőrséggel. Sári Reuveni az információhiányt és a zsidó családok összetartását említi még a vidéki embermentést nehezítő okok között, s ismerve a Nógrád vármegyei dokumentumokat, forrásokat, igazat adhatunk neki. Nógrád vármegye alispánjához összesen nyolc alkalommal fordultak írásbeli kérelem útján egyegy zsidó személy gettóból való kimenekítése érdekében. (A beadványok ezen esetekben sem ma130 NML XXV. 1. b) 220/1945. Kovács István vallomása az Óriás Oszkár rendőrfogalmazó ellen indult népbírósági perben. 131 A jegyzéken szereplő Rajz Ernő pl. a legendi bíró, Schutka Dezső pedig balassagyarmati fodrász, aki augusztusban „zsidók megnyírásáért" vett fel pénzt a hatóságoktól. Iktatószám: 4601. 132 NML XXIV. 101. 5.1472/1944. 133 Hídváry István interjúja A. G.-nevel. A „hétpróbás nyilast", Kimpián Gyula keretlegényt kegyetlensége miatt 1946-ban négy év kényszermunkára ítélte a Balassagyarmati Népbíróság. NML XXV. 1. b) 199/1946. 134 NML XVII. 407. 2866/1945., 1. p. 135 Az általunk használt összegző munka: Reuveni Sári: Magyar Fák az Igaz Emberek erdejében. In: Küzdelem az igazságért. Tanulmányok Randolph L. Braham 80. születésnapjára. Szerk.: Karsai László és Molnár Judit. MAZSIHISZ, Budapest, 2002. 565-576. p. 48
