Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)
Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Baglyasalja - Balassagyarmat
nére, büntetőszázaddal Ukrajnába vitték. Onnan hazakerült, de az 1944. március 19-ét követő napokban ismét internálták, majd Auschwitzba vitték, ahol életét vesztette. 1944 áprilisában az ortodox hitközség kötelékébe 1516 fő tartozott, az elnök ekkor Lázár Mihály seprűgyáros volt, míg az anyakönyvvezető rabbi posztját Deutsch Dávid töltötte be. A viszonylag jómódú közösség öt felekezeti egyesületet (Chevra Kadisa, Izraelita Nőegylet, Ifjúsági Jótékonysági Egylet, Leányegylet, Bet-Hamidros Egylet) és egy alapítványt (Ungar Zsigmond-Fröhlich Zsófia Aggokháza Alapítvány) működtetett. A gettósítás előkészítésekor a hatóságok 1780 balassagyarmati zsidóval számoltak. A hitközség által közölt lélekszám (1516 fő) és az utóbbi szám eltérésének okát nem tudjuk, erre vonatkozóan csak feltételezéseink vannak. A városi zsidóság nagyságára vonatkozóan számos további, egymásnak ellentmondó számadatot ismerünk. Például Féderer László helyi lakos egy népbírósági eljárás során - a környékbeli zsidóságot is beleértve - következetesen 3500 főről beszélt. Czilczer György a hitközség későbbi elnöke - 1947-ben a helyi zsidóság 1944 előtti lélekszámát 2200 fő felettire teszi, nyilván beleértve az anyahitközséghez tartozó környékbelieket is. A közigazgatási, illetve népbírósági anyagokban pedig gyakorta előfordul a 2500-as szám. A források eltérése valószínűleg az összeírási szempontok különbözőségéből adódott. Amíg például az ortodox hitközségi tagok számát vélhetően a vonatkozó vallási szabályok határozták meg, addig a hatóság nyilván a jogszabályok által zsidónak nyilvánítottakat vette figyelembe. Könnyen elképzelhető egyébként, hogy mindkét szám a hitközség vezetőitől származik. Az áprilisi jelentéshez mellékelt kísérőlevél ugyanis egy fontos megjegyzést tartalmaz. Miután a jelentéskészítők szabadkoznak a késői megküldés miatt, megjegyzik, hogy „... az időközben hatóságilag elrendelt 6136/1944. VII. res. számú összeírási rendelkezésnek kellett eleget tennünk, ezért képtelenek voltunk az előírt 24 órás határidőt betartanunk, amiért szíves elnézésüket kérjük". Ez pedig nem jelent mást, mint az ún. Jaross-lista balassagyarmati elkészítésének tényét. Ebben az esetben a zsidóság helyi vezetői maguk kényszerültek arra, hogy hittársaikhoz - a hatóságok felé - hozzászámolják a felekezeti közösségbe nem tartozó zsidókat is. A két szám 250 fős különbsége mégis meglepően nagynak tűnik. Munkánkban - a fentiekre tekintettel - a hatóságok által használt 1780 fős lélekszámot tekintjük a valóságot leginkább megközelítőnek. Természetesen a hitközséghez tartozó valamenynyi személy nem tartózkodott a városban, miként más illetőségűeket viszont itt érhetett a gettósítás. (Például Ehrenfeld Miklós - a később Michel Gyarmati néven Franciaországban ismertté vált revüigazgató - már 1944-ben külföldön tartózkodott, bár balassagyarmati illetőségűnek számított.) Mások az ország különböző részein, leginkább budapesti rokonaiknál, második lakásukban vagy egyéb helyen tartózkodtak, és a gettósítást ott élték át. (A Budapest IX. kerületi anyakönyvvezető például 1944. augusztus 9-én értesítette a város polgármesterét a balassagyarmati illetőségű Műnk Sámuel haláláról.) Külön kategóriát képeztek azok - főként gyermekekről lehet szó -, akik a fokozódó terror hatására Szlovákiába húzódtak, általában ottani hozzátartozóik segítségét véve igénybe. A Szlovákia és Magyarország közötti zsidó migrációban adataink segítségével két időszakot különböztethetünk meg. 1943-ig Balassagyarmat képezte a fogadó területet, 1944-ben azonban az irány megfordult. Szántó Dezsőt például 1943 tavaszán Hidasnémetire internálták, mert öccsével, Gyulával együtt 22 hozzátartozójukat csempészték át a szomszédos országból, mivel „akkor ott nagy volt a zsidóüldözés". 1944-ben viszont már ők menekültek az itteni üldöztetések elől oda, de a határon elfogták őket. Berczeller Ármint szintén 1943 tavaszán vitte el az Államvédelmi Központ ügyésze Tornyosnémetibe, „mert idegen állampolgárokat rejtegettek a lakásukon". Három hét múlva került haza, ahol a csendőrség feljelentésére - a rendőrbíró pénzbüntetésre ítélte őt, és rendőri felügyelet alá helyezte annak tisztázásáig, hogy valóban csak olyan szlovákiai rokonainak adott-e menedéket, akiknek érvényes útlevelük volt. Egy balassagyarmati illetőségű zsidót szintén 1943 tavaszán fogtak el Orhalom községben a csendőrnyomozók, mert Szlovákiából - állítólag üzletszerűen - zsidókat csempészett át a határon. A nyomozást budapesti csendőrtisztek végezték, az elkövetőt internálták. 344
