Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - 39. A deportálástól való megmenekülésére emlékezik a losonci Hidasi József

izgatottságomban, felindultságomban. Az ajtón keresztül kihallatszott Rakottyayék neve, néhány perccel később az én nevemet is említették. Egyre közeledtem a tett színhelyéhez. Hirtelen kijött egy hivatalos személy, mondván, hogy jobb lenne, ha most innen távoznék, ez nem nekem való hely. Sietve mentem a szállásunkra. Én tudtam, hol vannak elrejtve megmaradt értékeink, így sikerült az ügy fordulatát ér­telemszerűen rekonstruálni. Ifj. Rakottyay György, a város legnagyobb zománcedény-gyárának tulajdonosa - egy saroknyira fatelepünktől - barátja volt édesapámnak, állandó, jó viszony állt fenn a két család között. Készségesen segítségére volt édesapámnak, amikor az idők leal­konyulóban voltak. Amikor édesapámnak egy „állás" igazolására volt szüksége, az irodájába vette. Édesapám komolyan vette feladatát, és igyekezett magát a furcsa vi­szonyok közepette is hasznossá tenni, annak ellenére, hogy sem feladata, sem fize­tése nem volt jelentős. Amikor házainkat fel kellett adnunk, Béla nagyapám kénytelen volt vagyontárgyait elrejtésük végett kiadni. Az értékek elásása volt a leggyakoribb módszer. Egy rejtekhely azonban még hiányzott. Kósza ötlet alapján a gyerekszo­bánk kerti lépcsőfeljárata melletti falhézagot választották ki erre a célra. Édesapám egyik jó barátja túlságosan együgyűnek tartotta ezt az ötletet, ezért a trezort ismét kivették már eltemetett helyéről. Ennél a jelenetnél én is jelen voltam: apám hirtelen elhatározásból elvitte a trezort Béla nagyapám kétségbeesett tekintete elől Rakoty­tyayékhoz, a Jókai utcába. Nagyon meglepődtem, amikor másnap ezt a fontos tényt még egyszer megemlítet­te nekem, ezzel a megjegyzéssel: „Ezt neked is tudnod kell, ha netalán egyedül meg­maradsz!" Ezután gyerekes fejjel megkérdeztem: „És mi történik a bélyeggyűjtemé­nyemmel?" „Rendben van, ha ez megnyugtat téged, akkor holnap azt is odaviszem." Tényleg megtette, másnap egy nagyobb és egy kisebb albumot is elvitt Rakottyay­ékhoz. Ezek nem jelentettek különösebb értéket, de kedves és szorgalmas tevékeny­ségem jeleként sokat értek nekem, ennek elvesznie nem volt szabad! Később minden elveszett, a bélyegek is, de erre a jelenetre emlékezve ismét beszereztem a kollekciót, sőt még többet is. Nagyon vékony szála ez a folytatólagosságnak, nosztalgikus vágy egy elveszett gyerekkor után. Ebben a végzetesnek tűnő állapotban fontos és nem fontos keveredett egymással, mint a haldokló embereknél, akik az élet megszeretett csekélységeit is rendezni, szabályozni szeretnék az utókor számára. De az elképzel­hetetlen vég még nem jött el, még éltünk, és reméltük, hogy ha sok megaláztatás árán is, de számíthatunk a sors kegyelmére. Most futottam és futottam, vissza a családomhoz, a Varga utcán végig, nem figyel­tem senkire, nem hagytam magam feltartóztatni. A világ kaotikus formákat öltött bennem, a lelki megrázkódtatás olyan érzéshullámokat okozott, melyeket eddig még nem ismertem. Rohantam a rémítő hírrel, a föld remegett alattam, s amikor végre megérkeztem, megtudtam, hogy a kétségbeejtő esemény híre már megelőzött en­gem. Leverten és vigasztalanul ültek az előszobában, könnyek, rettenet fedték az ar­cokat, senki nem mozdult, már kísértett az a gondolat, jó lenne, ha mindennek vége lenne. Édesanyám mondta: „Kérlek, ne beszélj el most semmit! Mindnyájan arra vá­runk, hogy édesapádat visszahozzák, ha még él. Menj most ki a friss levegőre!" A friss levegőre még ki lehetett menni, a ház kis kertjébe vagy az utca egyik felére. Az utca vonala ketté volt szelve a magas deszkakerítéssel, amellett vagy az alatt még ott is lehetett egy sétát tenni, mint egy börtönben. Kint, a palánkon kívül még folyt a megszokott élet, belül már nem, a foglyokat lélektani tétlenségre, hasztalanságra kényszerítették, hogy beletörődöttségük a legcsekélyebb ellenállás lehetőségét is 179

Next

/
Thumbnails
Contents