Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - 35. Schenk Erzsébet balassagyarmati doktornő emlékei gettóbéli munkájáról - 36. Salgótarjáni túlélők visszaemlékezései a gettóbeli csendőri vallatásokra

Felhívom végül a zárt területekre illetékes hatósági orvosokat, hogy a zárt területeket közegészségügyi szempontból gyakran ellenőrizzék, és az esetlegesen még szükségessé váló intézkedéseket a közegészségügy és köztisztaság fenntartása érdekében a helyszínen foganatosítsák. Balassagyarmat, 1944. május 22. alispán NML XV. 24. Mú-i II. 10/1944. 35. Schenk Erzsébet balassagyarmati doktornő emlékei gettóbéli munkájáról .. .be kellett vonulnom a gettóba, ahonnan kijárni csak esetenként, különengedéllyel lehetett, keresztényt gyógyítani pedig még a keresztény saját kívánságára is a legnagyobb nehézségekbe ütközött. Egy alkalommal egy keresztény pácienshez hívtak, az illetőnek különengedélyt kellett kérni a balassagyarmati rendőrségnél, hogy elmehessek a páciens megvizsgálására. Az illető, egy Simon nevű dohányárus, mikor a rendőrségre ment engedélyt kérni, Miklós rendőrfogalmazó nagyon gorombán rárivallt: „Micsoda gusztusa van magának, pont egy zsidó orvossal akarja kezeltetni a feleségét!" Az engedély a következőképpen volt kiállítva: „Engedélyezem, hogy a 'zsidó' dr. Schenk Erzsébet zsidó orvosnő egy órai időtartamra elhagyhatja a 'zsidó' gettót Simon dohányárus kérésére, hogy betegét megvizsgálja. A zsidó orvosnő fegyveres rendőri kíséret mellett mehet ki a beteg hozzátartozójával a gettóból, és a beteg hozzátartozója a vizsgálat után ezen írásbeli engedélyt egy órán belül hozzám visszaszolgáltatni köteles. Miklós rendőrfogalmazó." A Schenk Erzsébettel felvett 3551. számú DEGOB-jegyzőkönyv. 36. Salgótarjáni túlélők visszaemlékezései a gettóbeli csendőri vallatásokra L. L: Most hadd mondjam el a következőt. Ahol én laktam, a Deutsch-féle házban a Pécskő utca 12. volt az édesanyáméké -, a 14-es szám alatt volt a hipis. Mindenkit, aki abban a gettó-részben lakott, a városháza beosztottjai, csendőrök, nőgyógyászok kutattak át. Átnézték a holminkat és azt mondták, hogy csak egy csomagot vmetünk be a bányaistállóba, ahová minket akkor levittek. Mi akkor nem tudtuk, hogy hová kell mennünk, csak azt mondták, egy csomagot vihetünk. Motozás volt. Benyúltak a nőknek még oda is, hogy nincs-e valami eltéve, és ha éppen valami megtetszett nekik a hátizsákomban vagy a szatyromban, azt elvették. Elvették a hálóingemet és az egyetlen ékszeremet, a karikagyűrűmet, mert csak az volt. Tehát mindenkitől minden értéket elvettek... Egy este, amikor már körül voltunk véve a csendőrökkel, egy csendőr kíséretében jött a tanács elnöke, a Friedler, a sógornőmért, Sonnenschein Jolánért. Kérte, hogy öltözzön fel, mert a jobb módú zsidókat összeszedték és kivitték a csendőrök. Levitték őket a polgári iskolába, ahol rettenetesen megverték őket, ki akarták belőlük verni, hogy hová rejtették a pénzüket és az értéktárgyaikat. Többen öngyilkosok lettek, többek között egy orvos, a Bellák Pista. Aztán egy másik, a Gerő János, aki, a bányánál volt főmérnök, az mérget vett be, és úgy halt meg. Hídváry István interjújának részlete. 175