Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
III. A mezőgazdasági termelés az uradalom területén - III. 2. A majorsági termelés - III. 2. a. A majorsági állattenyésztés
kénporral és kénsavval, valamint 1 font alumíniummal próbálták a fertőzött juhokat kezelni. Az állatok tartására vonatkozóan igen kevés adat található a számadáskönyvekben, mindenesetre néhány következtetés levonható. Míg az uradalom által fizetést kapók körében a szarvasmarhákat a XVII. század végén csak a tehénpásztor gondozta, addig a következő században már többféle szolgát alkalmaztak ezekhez az állatokhoz. A Rákóczi-szabadságharcot követően, pontosabban 1714-ben a divényi béres foglalkozott a marhákkal, majd a következő évben a béres mellett megjelent a tehénpásztor és a kisbéres, avagy béresszolga is. A tehénpásztor ezt követően mindig szerepelt a fizetésben részesülők között az 1725. és az 1743. esztendők kivételével, miközben a kisbéres az 1718-1721 közötti időszakban és 1734-ben hiányzott az uradalmi majorságból. Az un. borjak és üszők, tinók pásztora 1719-1738 között tűnt fel a majorságban, 1734-ben pedig az illési majorság bérese is a divényi béres mellett. Az utóbbi évben az illési hízóökrökre nem csupán az illési béres felügyelt, hanem két felfogadott napszámos is, akik a következő esztendőben már az uradalom szolgái között szerepeltek, ekkorra viszont eltűnt az illési béres a fizetett szolgák közül. A szarvasmarhákra 1783ban két-két béres és tehénpásztor vigyázott, az egyik pásztor Illésin élt. 191 A szarvasmarhákat gondozó pásztorok között tehát a korszak folyamán elkülönültek a teheneket gondozó tehénpásztorok, az anyjától külön választott „borjak és tinók, üszők pásztorai", az igásökröket gondozó béresek, kisbéresek és a napszámosok csoportjai, amelyből következően a szarvasmarhákat nem és életkor alapján külön kezelhették. Minderre mutat még két utalás is. Miközben az 1720-as években a tehenek és kis borjaik Divényben maradtak, addig az ökröket és az üszőket, tinókat az elválasztott borjakkal a vámosfalvi hegyekbe hajtották legelni. Másfelől ekkortájt a tehenek és az ökrök istállóját külön említették. Mindez alátámasztja a kortárs Bél Mátyás következő megfigyeléseit. „Amint a hegyvidéki borjú lassanként megnő, mindjárt az első évben, vagy a másodiknak az elején a tinók, illetőleg az üszők külön csordájába kerül. Miután ott harmadik évét betöltötte a tinót igába fogják, az üszőt pedig az állomány szaporítására. Az igába tört ökrök külön legelnek, mígnem tizenhárom esztendős korukban elkülönítve hízásra fogják őket, hogy azután vágóhídra kerüljenek. Néhol tehenet is eladnak a mészárosnak, miután nyolc és több évet borjazással és legeléssel kiszolgált.'" 192 A szarvasmarhákat az istállóban tarthatták, s csak a közeli vámosfalvi hegyekbe hajtották ki őket legelni. Ám a hegyvidéken az alföldi ridegtartással szemben „éjszakára hazahajtják a marhát az erdőből, s a telet nem másutt, hanem a házaknál tölti, onnan hajtják naponta legelni, amennyire az idő engedi reggel kiterelve, este ismét visszahajtva, ott istállóba zárva szénán tartják, vagy lágyabb árpa szalmán."' 19 '* A divényi méhház közelében álló, első istállónak a zsindelytetejét 1689-ben javítani kellett, majd 1718-ban zsúpszalmát vásároltak a tetejére. Az új divényi paj191 MOL P. 707. Zichy család levéltára, 273. No. 4. Az 1783. évi fizetési lajstrom 192 Bél, 1984. 93. 193 Bél, 1984. 87. m
