Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

III. A mezőgazdasági termelés az uradalom területén - III. 1. A parasztság mezőgazdasági termelése - III. 1. c. Az uradalom népének mezőgazdasági termelése

is az eltelt 23 év alatt a csökkenő igáslétszám mellett a növendék igásállatok száma is viszonylag alacsony maradt. A földműveléshez elengedhetetlenül szükséges igásszám csökkenésével szemben a juhok és kecskék összesített száma a tárgyalt korszak folyamán 32%-kai emelkedett. Ez gyakorlatilag a juhtartás térnyeréséből eredt, hiszen a paraszti gazdaságokban 4076 juhot és mindössze 591 kecskét tartottak az 1759. évi adatok alapján. (I. 9. táblázat) A szántóművelés megfelelő igásszámot követelt az állattartásban végbemenő folyamatok ellenére is. A szántóval rendelkező, ugyancsak csökkenő számú telkes jobbágyok kezén összpontosult a két időpontban az igásállatok 90-91%-a, s az igásszám apadása ellenére az egytelkes jobbágyra jutó átlagos igáslétszám mindkét esztendőben azonos, 3,5-es maradt. Úgy tartották ugyanis, hogy errefelé a parasztember „mindig 4 ökrön jár és két ökrön szántani csak szorultságban teszi".

104 A divényi uradalom köves, hegyes területein a szántáshoz általában alkalmazott négy ökör helyett azonban olykor hat ökör kellett nem csupán Abélován, hanem több más Losonci járásbeli településen is, például Budalehota, Felsőtiszovnyik, Gergelyfalva, Policsna, Tamási, Turopolya helységekben, de a Kékkői járásban található Széken is.

105 Az országot tekintve 1785-1820 között egyébként általában 4-6-8 ökörrel szántottak, csak a sík területeken bizonyult elegendőnek két ökör.

106 A parasztság állatállományában fontos szerepet játszottak a sertések, bár a juhtenyésztés már a XVIII. század közepén is jelentősebb lehetett. A sertések száma csak az 1759. esztendőből ismert, amikor a divényi uradalom területén egy-egy parasztgazdaságra átlagosan 1,59 sertés, miközben 3 juh és kecske jutott. A méhkasok száma 1736-1759 között csökkent. A korszakban a parasztság mézzel édesítette ételeit. A Zichyek Nógrád vármegyei birtokán a parasztság méhészete elsősorban a családi önellátást szolgálhatta, mindkét évben egy férfire átlagosan négy kaptár jutott. Ha feltételezzük, hogy a lakosság körében a nők és a férfiak aránya azonos volt, akkor egy embert két méhcsalád tudott ellátni. Az uradalom területén élő földművelők azonban a szántógazdálkodáson kívül szőlészettel és kertműveléssel is foglalkoztak. 1759-ben a gazdaságok 51%ához tartozott kert, ugyanekkor a szántóterület 3%-át érte el a paraszti használatú kenderföld, 1%-át a káposztaföld kiterjedése. A földesúri kocsmákban fokozódó borfogyasztás is mutatja, hogy növekedett az uradalom területének kereslete a bor iránt, amelynek hatására a parasztok gyarapították szőleiket. Ám a jobbágyoknak ebben az időben is lehetett olyan szőlőterületük, ami nem volt dézsmaköteles, így ezek a területek a kötelezettség teljesítéséről tudósító forrásokba nem kerülhettek be.

107 Az 1715. évi állami összeírás hét, az 1720-as tizenegy, a század közepi szabályozás tizennégy, 104 Selmeczi Kovács, 1975. 24. los MOL X. 4177, 4178, 4180, 4191, 4192, 4193, 4194, 4195, 4196, 4197: Mária Terézia-féle úrbéri összeírások 106 Ruzsás, 1983. 328. 107 Varga, 1967. 52. 53