Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

Összegzés

lői sem az uradalom alkalmazásában álltak, bár kivételesen 1715-1716 folyamán az üveghutás fizetést kapott. A Zichyek alatt termelni kezdő divényhuttai üveghuta egyébként Nógrád vármegye első hutája volt, s a XVIII. század végére a gácsi posztómanufaktúra mellett a vármegye legjelentősebb ipari létesítményévé nőtte ki magát. Bár némi bányászati tevékenység kimutatható a birtok területén, nem alakult ki bányászatra épülő nehézipar a divényi uradalomban. Az uradalom, sőt Nógrád vármegye belső piaca igen korlátozott lehetett, ilyen helyzetben felértékelődhetett a vármegye határain kívüli kereskedelem, amit akadályozott a szállítás nehézsége, mivel Nógrád vármegye gyér és nem túl jó úthálózattal rendelkezett, főleg az északi részeken. Elsősorban a vármegye északi, kedvezőtlen mezőgazdasági adottságú területein élők kényszerültek fuvarozással, kereskedelemmel is foglalkozni. A vármegye északi részén lakó szlovákok egész évben faanyagot, zsindelyt, léceket és kocsikat, valamint fazekakat, kannákat állítottak elő, amit a Nógrád vármegye déli részén élő, földművelő magyar lakosságnak adtak el vagy azokat az Alföld gabonatermő vidékein értékesítették, a termékeikért kapott búzát pedig a lakóhelyüktől északabbra elterülő bányavárosok piacaira szállították. Az Alfölddel folytatott kereskedelemhez hasonlóan a vármegye belső kereskedelmét döntően az árucsere jellemezte, meglehetősen ritka lehetett az áruk pénzzel történő megvásárlása. Az uradalom népe jobbára a divényi uradalom területén vagy a Nógrád vármegyében lévő piacokat részesítette előnyben, de sem ezek, sem a szomszédos vármegyékben lévő piacok nem feküdtek 6 mérföldnél nagyobb távolságra az adott településtől. A XVIII. század utolsó harmadára az uradalom területén lévő három mezővárosból Losonc és Balassagyarmat Nógrád vármegye s a divényi uradalom lakosságának fontos piacaivá vált, míg Divény jelentősége gyakorlatilag elveszett. A Zichyek birtokán már a Rákóczi-szabadságharctól kezdődően egyre nagyobb bevétel származott a főként az uradalom belső keresletére támaszkodó kocsmáitatásból a mezőgazdasági áruk értékesítésével szemben, amely utóbbi jelentős hányadát szintén az uradalom területén adták el. Az uradalmi beszerzések jó része is a kocsmáitatáshoz szükséges szeszes italokkal hozható összefüggésbe. Az uradalom nem tudta magát ellátni sóval, vassal, s pénzt kellett kiadni felszerelésekre, építőanyagokra is. Az uradalom igyekezett minél nagyobb területet magához csatolni, elsősorban az új területek jobbágyi szolgáltatásainak megszerzése, kisebb mértékben a majorsági földek kiterjesztése érdekében. A birtok lakosságának kereskedelmétől eltérően az uradalom árucsere helyett főként pénzzel fizetett vagy pénzért adta el termékeit. Az uradalom igyekezett a kereskedelmi kapcsolatait a birtok központjához közeli vidék lakosságával fönntartani, amely mögött a szállítás problémaköre állhatott. A Zichyek Nógrád vármegyei uradalma a birtok, különösen pedig a Divény közelében élő népességnek fontos kereskedelmi partnere lehetett, hiszen jóformán az uradalmi települések lakói voltak az uradalom által eladott termékek vásárlói és tőlük vették meg a birtok számára szükséges javakat. A birtok kereskedelme az uradalom határait jobbára csak három okból lépte át: a Divényhez viszonylag közel fekvő nem uradalmi települések esetében a szállítás 249