Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. d. A divényi uradalom gazdálkodásának jellege és jövedelmezősége
majorság csak a szabadságharc első két évében, illetve azt követően 1714-ben volt veszteséges, továbbá a mezőgazdaság számára kedvezőtlen időszak táján 1728-ban és 1730-ban. A XVII. század végén jelentkező költségek a bevételek 437%-át tették ki, kivételnek számít az 1688. évi 66%, ekkor a földesúri kezelésből származó bevételeket megelőzték a paraszti eredetű pénzek. A szabadságharcot követően az 1711-1713-as évek átlagát tekintve a költségek a majorsági bevételek 32%-át vitték el, s az 1714. évi veszteség után az 1715-1719 közötti szakaszban ugyanez az érték csupán 11-16%-ot tett ki. Az 1721-1731 között mutatkozó két év vesztesége mellett a költségek 27-96%-osak voltak, a legmagasabb értéket az 1726-os szárazsággal, szénahiánnyal, gabonaveszteséggel és tűzkárral sújtott esztendőben érte el. 1734-1743 között újból lecsökkent a magas költségarány 512%-ra. A majorság tehát általában jól jövedelmezhetett. (V. 4. a. 2. táblázat) A földesúri kezelésbe azonban nem csupán mezőgazdasági, hanem ipari-kereskedelmi tevékenységek is tartoztak, amely a szeszes italokkal állt összefüggésben, s ezek bevételei a kocsmáltatásból származtak. Az uradalom kocsmáiban azt a sört és pálinkát forgalmazták, amelyeket az uradalom által fizetett főzőmesterek állítottak elő, illetve ahol részben az uradalom majorsági-paraszti szőlőjéből készült, részben máshonnan vásárolt bort árusították. A kocsmáitatás révén az uradalom a XVII. században évente 1000 forint alatti összeget nyert, míg a szabadságharc után ismételten megjelenő kocsmáitatásból származó bevételek 1766-ra elérték a közel 8000 forintot, de az 1780-as években a kocsmái tatás ennek az összegnek legföljebb a felét eredményezte. A kocsmáltatásból is számottevően alacsonyabb bevételek származtak Zichy I. Imre senior 1746. évi és Zichy I. Ferenc 1783. esztendei halálának évében. (12. ábra) A kiadások a majorsághoz hasonlóan itt is 1743-ig különíthetőek el, bár a borvásárlás egészen 1787-ig kimutatható. A költségek között 1714-től 1743-ig az italvásárlás jelentette a legnagyobb kiadást, amelyet föltételezhetünk a későbbi időkre is. A kocsmáitatás költségeinek jó része azonban a későbbiekben is - az 1743-as év előtti állapotoknak megfelelően - a kocsmárosok, főzőmesterek, pintérek fizetéséből és munkadíjából állhatott. A nem minden évben jelentkező, felszerelésre, épületre fordított kisebb-nagyobb összegek mellett némely esztendőben a sörfőzéshez komlót vásároltak, de más alapanyagok, például az árpa esetében nem különíthető el, hogy azt szeszes ital előállításához vagy más cél érdekében vették-e. Az italvásárláskor a bor szállítása hol a bor árába volt beépítve, hol pedig attól különválasztott útiköltségként jelentkezett, ám a szállításra kiadott pénz nem minden esetben követhető, így 1743-ig is csupán néhány évben ismert ennek mértéke. Az összkiadás hozzávetőleg folyamatosan emelkedett, az 1766-os esztendőre megközelítette az 5000 forintot, de az 1780-as években még 1200 forintot sem tett ki. A sör-, pálinkakészítés és a szeszes italok forgalmazása a Rákóczi-szabadságharc alatt, majd azt követően 1714-ig volt veszteséges, az összes többi esztendőben nyereséget könyvelhetett el az uradalom. A kocsmák italkészlete a szabadságharc által érintett többi területhez hasonlóan a szabadságharc alatt az 233
