Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. b. Az uradalom működési költségei
A majorban dolgozók mellett a vadászok is figyelmet érdemelnek, hiszen szolgálatukért nem kis összegek kerültek hozzájuk az uradalmi kasszából. A vadásznak először 1731-ben fizettek, aki azonban nem az uradalom területén, hanem Pozsonyban vadászott, ám 1735-től kezdődően egy divényi és egy balassagyarmati vadászt is foglalkoztattak. A vadászok feladata a felszerelésükből ítélve a hálóval történő madarászat és a vadak puskával való elejtése volt. A korabeli vadászokra jellemző volt, hogy lóval és kutyákkal dolgoztak. 523 Az iparosok, kereskedők közül elsősorban a pálinkaégetők, serf őzök, valamint a kocsmárosok, fogadósok érdemesek említésre jelentőségüknél és létszámuknál fogva, mely utóbbiak közül néhány egyben vámos is volt. A kocsmárosok és fogadósok száma az elemzett időszak folyamán 11 főre emelkedett a kezdeti éveket követően. A divényi után megjelentek a vámosfalvi, fűrészi, balassagyarmati kocsmárosok és egyben vendégfogadósok, illetve - a fűrészi kivételével - vámosok, továbbá az illési, lónyabányai, zsélyi, zahorai, szklabonyai, kisújfalusi kocsmárosok is. Mivel a Rákóczi-korszakot követően a divényi uradalom pénzbevételeinek jelentős hányada a szeszes italokból származott, ezért fontos szerepe volt a pálinka és sör előállításában a divényi pálinkaégetőnek és a divényi, majd az 1738-as esztendőtől a zsélyi serfőzőnek. Az iparosok közül a divényi és a balassagyarmati pintérek csupán 1734-ben kerültek az uradalmi szolgák sorába, noha pintérmunkáért szinte minden évben adtak ki némi pénzt. A kovácsoknak is kifizették alkalmi munkájukat 1734ig, s csak azt követően kerültek az uradalom szolgái közé. Az üveghutást is csupán 1715-1716 folyamán sorolták az uradalom szolgái körébe, addig, illetve azt követően vagy üveggel, vagy pénzben fizette urának a bérleti díjat az 1680-as évek végétől működő divényhuttai üveghuta után. A divényi uradalomban igyekeztek a szükséges munkákat fizetett tisztviselőkkel, alkalmazottakkal és szolgákkal végeztetni, de néhány esetben szükség volt alkalmi munkások segítségére is. A munkadíjak egy része szorosan kapcsolódott a majorsági termeléshez, akár a borjak, malacok, bárányok kasztrálását végző herélőre, akár a különféle állatok őrzőire, pásztoraira vagy a szőlőművelésért fizetett napszámra, illetve a pintér munkájára gondolunk. Előfordult azonban, hogy néhány esztendőben a divényi, lónyabányai és málnapataki molnároknak csekély összegeket is kifizettek a kötelezettségeiket meghaladó munkájukért. Fontos volt azonban a kőművesek és a kovácsok tevékenysége is. A kifizetések kisebb részének oka csak néhány esztendőben ismert, ezt különféle emberek kapták „szolgálataikért". Jól látszik tehát, hogy a mezőgazdaság munkaerőigényét döntően nem bérmunkával, hanem a jobbágyság robotkötelezettségével biztosították. (III. 1. a. táblázat) A nem minőségi munkákra elsősorban robotot alkalmaztak az uradalmak máshol is, hiszen az állandó és jelentős majorsági bevételek hiánya miatt bérmunka helyett inkább az ingyenes, bár kevésbé hatékony robottal elégítették ki a majorsági munkaerő-szükségletet. A robot mellett szólt még az alacsonyabb 52 3 Bél, 1984. 305-327. 202
