Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 1. A természetbeni bevételek és felhasználásuk (1687-1743)
vei a többi szeszes italhoz hasonlatosan döntően a kocsmák ellátását, kisebb mértékben az uradalom belső szükségleteit elégítette ki. 477 (VI. 27.1-3. táblázatok) Az élelmiszerek és szeszes italok mellett az uradalom építőanyagokkal is gazdálkodott. Az üveg minden bizonnyal az uradalom által bérbe adott divényhuttai üveghutából származott. 478 (VI. 30. 1. a-b. táblázatok) A vasat nem állították elő uradalmi keretek között, ám évente csak annyi vasat vásároltak, amennyi a felszerelések készítésénél vagy az uradalom épületeinek, esetleg a földesúri kastélynak a javításához feltétlenül kellett. 479 (VI. 31.1-3. táblázatok) A deszka vásárlása viszont kivételes esetnek számított, hiszen a málnapatakiak természetbeni úrbéres-szolgáltatásai biztosították az uradalmi épületek és a kastély adott esztendőben jelentkező ilyen irányú szükségleteit. 480 (VI. 32. 1-3. táblázatok) A zsindely esetében az uradalom népességének különféle címen járó kötelezettsége már kevésnek bizonyult, ezért a készlet nagyobb hányadát a Zichy-birtoknak meg kellett vásárolnia, hogy a folyó év során felhasználják azt az uradalmi épületek és a kastély tetejének zsindelyezéséhez vagy javításához. 481 (VI. 33.1-3. táblázatok) 477 Az 1714-es évtől 1743-ig 105-616 cseber pálinkával rendelkezett az uradalom. Pálinkát csupán 1726-ban, 1734-ben vásároltak 12,5-85 cseberrel, illetve majd minden évben 16-111 cseber tavalyi pálinkát jegyeztek le, a többit az adott évben az uradalom pálinkafőzője készítette el. A 82,5-518,5 cseber kiadás kis része származott a földesúr céljaira gyakorta adott 2,25-12,25 cseber pálinkából. A többi szeszes italhoz hasonlóan a könyvelési értelemben vett kiadás a minden évben növekvő mennyiségű, 82,5-450 cseber pálinka kocsmáltatásából adódott, némely évben ezen felül is eladtak 11,5-32 cseber pálinkát, illetve 1727-1731 között 6-9 csebret más termékre cseréltek. A pálinka fizetés gyanánt 1716-ban és 1718-1738 táján került az uradalom alkalmazottaihoz, ám ez nem volt több 32 csebernél. A veszteség 1725-1738 között legfeljebb 50 cseber lehetett. A kiadás leszámítása után szinte mindig maradt 111 csebret el nem érő maradvány. Az 1743-as évben nem minden bevételt tüntettek fel, mivel a készletet a kiadás 324,25 cseberrel meghaladta. 478 Az üveg mindössze az 1711-1713 táján készült számadáskönyvben jelent meg, ekkor 10 000 üveget fordítottak a földesúr céljaira. 479 A vas 1711-1731 között vásárlás eredményeként került az uradalomhoz, néhány esztendőben pedig előző évit is számba vettek. A 9-60 sínből álló vaskészletből 9-56 sínt is felhasználtak egy-egy évben. 480 A deszka 1734-1743 között vizsgálható a számadáskönyvekben. Az uradalom évi 99206 darabos deszkakészlete nagyrészt a málnapatakiaktól származott faizásért, munkaváltságként, de 1734-ben 99 darabot vásároltak, s két esztendőben 6-8 darab maradt meg az előző évből. A maradványdeszkából ítélve 1734-ben nagyobb lehetett a készlet, hiszen a lejegyzett bevételhez képest 180 deszkával több fogyott. A tiszttartó az 1743-as év kivételével 144-279 darabos deszkafelhasználást rögzített, amelynek nagy része az uradalom különféle épületeihez szükségeltetett, de a divényi kastélyhoz is felhasználtak 8-46 darabot. 481 Az uradalomhoz évente 5000-46 000 zsindely érkezett 1714-1743 között, amelynek legnagyobb részét vásárolták, másrészt rendszeresen 1000 zsindelyt adott cenzusként a kotmanlehotai molnár, s néhány esztendőben 180-1800 darab a vámosfalviak, dobrocsiak cenzusából és a málnapatakiak munkaváltságából, faizásért lerótt zsindelyé183