Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

IV. Az uradalom ipari termelése és bányászata - IV. 1. Az uradalom népességének ipara - IV. 1. b. Az uradalmi népesség által űzött ipar

A textil- és bőripar Meglehetősen sok olyan mesterember élt a divényi uradalom területén lévő mezővárosokban, akik különféle ruhadarabokat állítottak elő. Divényben 1736-ban már dolgozott kelmefestő, 1759-ben pedig Losoncon további négy. Süveges élt 1736-1751 között Divényben, 1759-ben viszont már Losoncon és Balassagyarmaton is. Az 1736-os évi összeírás szerint négy, 1759-ben pedig egy szabót találtak Divényben, a későbbi időpontban viszont három balassagyarmati szabóról is megemlékeztek. A szűcsök kezdetben Divényben telepedtek meg, 1736-ban szám szerint négyen, 1751-1759 táján hárman. A zárgondnokság alatt háromról kettőre csökkent a balassagyarmati szűcsök csoportja. A korszak folyamán gyakorlatilag csak az uradalom mezővárosaiban mutatható ki a lábbelik készítőinek viszonylag nagy létszámú csoportja. A divényi csizmadiák száma 1736-ban és 1759-ben hét volt, bár 1751-ben tizenhármat jegyeztek föl ugyanitt. A Balassagyarmaton élő csizmadiák létszáma 1751-1759 között kettőről ötre emelkedett. A vargák létszáma Divényben már 1736-ban elérte a tizenegyet, 1751-ben pedig a tízet, noha 1759-ben csak kettőt írtak itt össze. A Balassa-féle bérlet elején öt, azt követően pedig három varga élt Balassagyarmaton, illetve az utóbbi időpontban még egy losonci varga is. Balassagyarmaton egy tímárt jegyeztek föl 1759-ben, ugyanekkor Losoncon takácsot is föltüntettek, bár egy takács Balassagyarmaton is működött 1751-ben. A mezővárosokon kívül működő háziipar meglehetősen fontos szerepet tölthetett be, hiszen Bél Mátyás is megjegyezte, hogy ezen a vidéken a nők kenderből készítenek maguknak és családjuknak ruhát.

308 A kenderből, lenből szőtt vászonból azonban nem csupán ruhát varrtak, hanem ebből állították össze az ágyneműt, a gazdálkodáshoz szükséges zsákokat, ponyvákat, abroszokat is. A falusi asszonyok vásznai között azonban többfélét is számon tartottak, a korabeliek vastag és vékony vászna mellett kimutatható például 1758-ban, hogy az alsósztergovaiak pamuttal kevert vagy tiszta pamu

tos vásznat szőttek.

309 A Gács környékén lévő településeken minden bizonnyal a gróf Forgách család által 1767 táján alapított gyár is éreztethette hatását. A kezdetben kis gyár csak gyapjúszövetet állított elő, 1792-től viszont posztószövetet is. A termelés hamarosan jelentős mértékben felfutott. 1807-ben 10 szövőszéken különféle gyapjúszöveteket, 25 szövőszéken pedig finom és közepes minőségű posztót készítettek. A XIX. század elején a termelés biztosításához 30 közeli településen hozzávetőleg 2000 fonónőt foglalkoztattak.

310 A gyár tehát egyfelől a gyapjú, másfelől a fonóasszonyok munkája iránti keresletével a Gácshoz közeli, de a divényi uradalomhoz tartozó falvakban is nem csupán a juhtartás, hanem a fonás mint háziipari termelés fellendülését idézhette elő. 308 Bél, 1735. 31. 309 Zólyomi, 1998. 7-8. 310 Horváth, 1840. 305-306. 120