Szirácsik Éva: „Rákóczy levelek”. Nagy Iván Rákóczi-kori iratmásolatainak regesztái a Nógrád Megyei Levéltárból - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 46. (Salgótarján, 2005)

47/b. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról (Munkács, 1703. június 7.)

mások magukat vagy gyermekeiket állították török szolgálatba. A Habsburgok egy esztendei adója megfelel a töröknek 50 évre kifizetett adóval. Adóznak a papok, főrendek, nemesek, szabad királyi városok (liberaeqve civitates) is. Nőtt az adóteher, amit katonai végrehajtással, veréssel és tömlöcbüntetéssel hajtanak be. 15, Eltörölték a korábban minden esztendőben törvény szerint megtar­tott ítélkezéseket, ami zűrzavarhoz vezetett, a hatalmasabbak elnyom­ják az árvákat és özvegyeket. Mivel a régi törvényeket nem alkalmaz­hatják, s az új bíróságok sem mennek át könnyen a gyakorlatba, az igazság számkivetett. 16, Az ország 1681. évi 27. törvény cikkelye és a birodalom törvényei elle­nében nincs szabad vallásgyakorlás. A csehek példáját idézi, akik kö­zött a vallás színe alatt az egyenetlenséget hintik el, ami az ország romlásához vezet. Az idegen nyelvű papok nem a magyar nemzet lel­ki épülésére, hanem gazdag oltárra, nagy jövedelmekre törekszenek. 17, A haza törvényeit a császári akarat, az országgyűlést pedig az Udvari Tanács (consilio aulico) alá vetették. 18, Az országgyűlés helyett a kormányszékek (discasteriá) igazgatják a haza lakosságát. 19, Négy esztendővel korábban törvénytelenül az országon kívül hívták össze az ország főrendjeit a szüntelen adózás módjai, a nemesség al­sóbb rétegének paraszti sorba süllyesztése ügyében, valamint az or­szág alapvető törvényei helyett az ausztriai törvény bevezetése érde­kében. 20, Az eperjesi mészárlás. 60 21, A fejedelmet és az ország további 82 főrendjét hasonló kegyetlenség­re ítélték. Az 1613. évi 34. törvénycikk értelmében a szokott idézés ör­ve alatt elfogták a fejedelmet, s tömlöcbe vetették. A fejedelmet felség­sértéssel vádolták, tanúnak hitellenségeit tették meg, rabtársait besú­gásra ösztönözték, a leveleit félremagyarázták. Kiszabadult, de távol­létében igazságtalanul vádolták az 1536. évi 41., az 1687. évi 6. tör­vénycikkely és a Tripartitum 2. részének 5. titulusa ellenében, s a per nem az ország törvényei szerint folyt. Az isteni irgalmasság nem akarja tovább kitenni az országot a Habsburgok tolvajlásának, ezért hadvezérré tette, s az ország belső részébe is behozta őt. Legyen nyilvánvaló a keresztény világ előtt, hogy a magyarok az ősi sza­badságukat elvenni akaró Habsburgok ellen igaz ügy érdekében fogtak fegyvert, s a fejedelmet sem a saját nyeresége vagy dicsősége vezérli, hanem az, hogy az országot kívánja kiszabadítani a Habsburg járomból. 60 Utalás az 1637. évi Caraffa-féle eperjesi vérbíróságra. 69

Next

/
Thumbnails
Contents