Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Senkiföldjén. Nógrád vármegye gettóinak története

В. Tulajdonlap <$........... A fővárosban élő Schrecker Izidor (1848-1915) a Concordia Malom ve­zérigazgatójaként szerzett tőkéjét fektette 1890-ben egy közel ezer­holdas földbirtokba, a Nógrád me­gyei Legénden. Gyermekei a máso­dik világháború utáni államosítá­sokig gazdálkodtak a birtokon. Evangélikus hitre térve támogatták a helyi egyházat. így akár jelképes­nek is tarthatjuk a templom és a családi kastély együttesét a faluról készült képeslapon. 86 nya-fófelügyelője, Geró János mellett. Dzsida volt az egyet­len, aki nyíltan barátkozott Geróvel akkor is, amikor más már elfordult tőle. Többször felajánlotta, hogy saját autóján felve­szi Pestre, 6 azonban nem merte elfogadni az ajánlatot. Uta­zási engedélyt szerzett Gerónek, de elfogták őt, és két lányá­val együtt a gettóba zárták. Itt aztán idegei felmondták a szol­gálatot, és megmérgezte magát. Dzsida József ekkor gondos­kodott tisztességes eltemettetéséről, melyet a nyilasok először megtagadtak, de aztán közbenjárására mégis engedélyeztek. A temetés költségeit szintén Dzsida utaltatta ki. Másféle bizo­nyíték is előkerült Dzsida dossziéjából: egy zsidó csonka csa­lád írásban igazolta jóságát: „Alulírottak ezennel igazoljuk, hogy a nyilas rémuralom elől Dzsida József háztulajdonos házában az ő engedélyével meghúzódhattunk, és így elkerül­hettük a németországi deportálást. Budapest, 1945. október 17. - Özv. Váradi Sándorné, Váradi Judit, Váradi Vera."145 Neográdi Horváth alispán kezdeményezésére146 rendsze­resen vitték a gettólakókat mezőgazdasági munkára. (►38.) Egy túlélő e mögött is látja a mentő szándékot: „a nőket is el­vitték munkára, nagyobb csoportokban mezőgazdasági mun­kára osztották be őket. Úgy látszott, mintha a hatóság meg akarta volna menteni őket a deportálás elől, de valamilyen felsőbb parancsra vissza kellett hozni [őket]; nem tudtuk megállapítani, hogy ki adta ki a parancsot."147 Ám az érintet­tek a munka nehézségét, és az utána következő rendszeres veréseket vésték csak jól emlékezetükbe: „Néhány nap eltel­tével kirendeltek bennünket mezőgazdasági munkára, ahol hajnali 3 órától este 9-ig dolgoztunk, jóformán megállás nél­kül. Egyszerre abba kellett hagyni a munkát, és sietve beho­zattak bennünket a gettóba. Nemsokára rá megkezdődtek a vallatások." - így a balassagyarmatiak.148 A kisterenyei gettó­ból naponta aszatolásra vitt asszonyok hasonlóan emlékez­nek: „Mezőgazdasági munkára vittek, aszatolni, így mond­ták, az egy ilyen gyomtalanítás volt. Mikor este munka után betereltek bennünket, akkor sorban megvertek minket."149 A zsidó asszonyok és a gyerekek annak idején (és utólag is) tragédiaként élték meg férfi családtagjaik besorozását. Pe­dig sokszor a munkaszolgálatra való elszállításukkal mene­kültek meg a haláltól, de legalábbis nagyobb esélyt nyertek az életben maradásra, mint amekkora a deportáltaknak volt. Hiszen sok túlélő „egybehangzó véleménye szerint, bár rossz volt az élet munkaszolgálatban is, de nyaralás volt még a de­portáláshoz képest".150 „A gettó történetéhez az is hozzátarto­zik - meséli a salgótarjáni L. I. -, hogy egy szép napon meg-

Next

/
Thumbnails
Contents