Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

szereztünk a lakosságtól, cserébe ruhaneműért. Akinek voltak Pesten rokonai, azokat vasárnaponként a németek autókon felhozták Pestre.

Itt, mondhatom, jó dolgunk volt.

Az oroszok közeledtére elindították a századot több csoportban a Dunántúl felé, avval a céllal, hogy átvisznek Németországba. Ismét elkerültem apámtól. Mikor a Dunához értünk, én megszöktem és feljöttem Pestre.

Szereztem keresztény iratokat, és így bujkáltam vagy hét hétig. Közben apá- mékat sem vitték át a határon, mivel megkapták a védlevelet és felkerültek az Albrecht laktanyába a többi védett századhoz. Én is megszereztem a védlevelet, és mivel ezt biztosabbnak hittem, azon igyekeztem, hogy én is bejussak valahogy apám századába. Ez sikerült is, de vesztemre.

Alig kerültem ide, máris, november 26-án vagoníroztak. Este körülvették az épületet a nyilasok, kivezényeltek a Ferencvárosi pályaudvarra, ahonnan másnap már indultunk is. Egy vagonban 104-en voltunk, a vagonokat lezárták, se vizet, se élelmet az útra nem adtak. Négynapi út után megérkeztünk Fertőrákosra. A megérkezés borzalmas volt. Éjjel érkeztünk, és a táborig még kellett néhány kilométert gyalogolni. Akik az utazástól már nagyon kimerültek és ezt a gyalogutat nem tudták a kellő tempóban megtenni, lemaradtak, azt kilőtték a sorból. Másnapunk kutatással kezdődött, majd megkezdődött a munka. Sáncot ástunk. Nekem sikerült jobb beosztáshoz jutnom, mint asztalos dolgoztam eleinte, két hét után pedig bekerültem az ОТ [osztá- lytörzsj-alakulathoz, ahol mint autó- és villanyszerelő dolgoztam. Jó dolgom volt, volt élelmem bőven, úgyhogy apámat is kisegíthettem.

Április 6-án elindítottak bennünket gyalog Németország felé. Az úton sokan lemaradoztak, megszöktek, de ezek sajnos mind megjárták. Ugyanis átvettek bennünket az SS-ek, és akit észrevették vagy később megtaláltak, könyörtelenül lelőtték. Sopron ekkor már orosz kézben volt, és a szabadban töltve az éjjelt egy hatalmas német légitámadást néztünk végig, ami Sopron és Wienerneustadt ellen irányult. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezen idő alatt SS-ve- zetóink védett helyeken voltak, csak minket tiszteltek meg avval, hogy ezt az „isteni színjátékot" végigélvezzük. Utunkat egy darabon vonattal folytattuk, majd ismét gyalog, természetesen már német területen. A német falvak elején és végén SS- legények lapátokkal és botokkal felszerelve várták a csapatot, és mindenki kapott egy-egy bot- vagy lapátütést.

Csapatunk egyik része Lorettón ment keresztül. Hatszáz nő és férfi vegyesen. Vertek bennünket puskatussal, sokat kilőttek a sorainkból, feleséget a férj mellől vagy fordítva. Tankokat állítottak fel keresztben az úttesten, hogy ezzel is nagyobb legyen a kavarodás és könnyebb legyen a gyilkolás. Az úttest vértől volt síkos, hullákon gázoltunk át, nem törődtünk már semmivel, még az életünkkel sem, ösztönös volt ez a rohanás előre, az ismeretlenbe. Nem tudtuk hová, nem tudtuk miért, csak vártuk, hogy legyen már vége ennek a rettenetes étszakának.

Végre vonathoz értünk, és utunk hátralevő részét vonaton tettük meg. Az állomáson is sokat lelőttek. Elérkeztünk Mauthausenbe. Mauthausenbe érve a régiek avval fogadtak, hogy készüljünk fel egy nagy és rettenetes kutatásra. Ez szerencsére elmaradt. Sátrakban helyeztek el bennünket, de mivel nagyon sokan voltunk és a tábor is túl volt terhelve, nagyon soknak közülünk már nem jutott fedett hely, és kénytelenek voltak a szabad ég alatt tartózkodni éjjel-nappal. Szörnyűség volt eze191

Heksch Tamás Losonc