Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

marosan bekövetkezik a teljes összeomlás. Hát nem lett volna jobb a koncentrációs táborban hagyni bennünket, mint magukkal kényszeríteni? Kétségtelenül szigorú rend uralta minden cselekvésüket, mivel Hitler kormánya a lágerbeli foglyokat saját tulajdonának tekintette, afféle kétlábú „jószágnak", szabadon rendelkezett velük, hangulata szerint kínozta vagy kiirtotta őket.

így hajtottak bennünket keresztül az irdatlan hómezőn, számos sorstársunk fehér halotti lepellel borított, örök nyughelyén. A folyamatos mozgásban lévő karavánunkhoz egyre erősebben hallatszott a németek ellen harcoló alakulatok közelségét jelző, háborús zaj. A délutáni órákban valami sejlett szemünk elé a távolban. Persze zavart agyunk délibábjának is tekinthettük. Ám előbbre jutva a „látomás" is közelebb került és pontosabbá vált. Sötétedés előtt odaértünk. Elhagyott koncentrációs táborra leltünk, félig már romokban állt, törött ablakokkal. Egyik fala teljesen hiányzott. Ott maradtunk aznap délután, ott is éjszakáztunk. Később megtudtuk a hely nevét. Kratzo.

Kevéssel érkezésünk után katonai teherautó hozott kávét és kenyeret. Rögtön szétosztották köztünk. A láthatóan kimerült, árnyékként szédelgő katonák egy zugot kerestek, ahová ledűlhetnek aludni. Mi pedig mohón ettük a kenyeret, habzsoltuk a sóvárgott, meleg kávét, és végre fedett helyen alhattunk. Balszerencse kísért, mert bolhák és poloskák özöne agyonmarta sorvadt testünket. Az élelmet szállító autó másnap még hozott reggelit, utána újra útra keltünk. Menetelő csoportunk harmadnapra fájdalmasan megfogyatkozott. Sok ismerős arc hiányzott. Csak a legkeményebb, legelszántabb foglyok élték túl az erőltetett menetet.

Hosszú idő után éjszaka egy másik gyűjtó182

táborba értünk. Megint magasfeszültségű árammal töltött drótkerítés vett körül, és a szokásos náci őrizet vérebekkel, őrtornyokkal, fegyveresekkel. Nem volt nagy ez a láger, nem épült benne sem gázkamra, sem krematórium. Inkább holtan, mint elevenen, kenyér és csöppnyi alvóhely után sóvárogtunk. Ehelyett francia häftlingek csoportja fogadott, dallal, mosollyal. Lenyűgözően barátságosan, gyöngéden bántak velünk. Joggal hiszem, hogy az áldozatos szívük, jó humoruk és szeretetük öntött lelket belénk. Halvány mosollyal viszonoztuk a fogadtatást, ám amire elsősorban szükségünk volt: élelem, fekvőhely és egy kis meleg a barakkban. Tekintettel a sanyarú állapotunkra, kérelmeztük, hogy bent kaphassunk vacsorát, de elutasították. Megparancsolták, hogy amelyik új jövevény nem áll kint a sorban, ne kapjon enni. Még így is bent maradt néhány társunk, akit a fáradtság jobban legyűrt, mint az éhség.

Másnap a francia nők elmondták, hogy három hónappal ezelőtt, Auschwitzból kerültek ide. A kétszeri ottlétünk során sem találkoztunk egymással, mert az azonosítási számunk nem egyezett az övékével, más-más részlegbe helyeztek, elválasztva az ismert drótkerítéssel. Hamarosan meghitt barátokká váltunk. Újabb rémtetteket hallottunk tőlük Auschwitzról. Például: látták az orvos Mengele, a Halál Angyala barakkját, férfi és nőfoglyok kísérleti alanyaival, akiket gázkamrába küldött, amikor már nem volt szüksége rájuk. Mi pedig az auschwitzi gázkamra előterében töltött tragikus éjszakáról beszéltünk és a megpróbáltatásokba belehalt tíz társunkról.

Ebben a táborban a söprögetésen kívül nem akadt más munkánk. Esendő testünk naponta gyöngült az éhínségtől, a megcsappant élelemadagtól. Részemről biztosra vettem közeli halálunkat. Lassanként, egymás- Vorname; 4MЧ&* tiers - Mädchenname: /'

Adler Eszter Bércéi