Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései
tunk a szanatóriumban, tejben-vaj- ban fürösztöttek bennünket, mikor is bejelentették, hogy itt van Svédországból a Vöröskereszt, akiknek minket jelentettek, és visznek Svédországba legalább fél évre, hogy megerősödjünk. Mi megmondtuk, nem megyünk sehová sem, jövünk haza. El is indultunk Pozsonyba, onnan az első szerelvénnyel eljutottunk Pestre. Valami szörnyű volt! Vizet akartunk inni, vödörrel hozták oda a vizet a vonathoz, és megihattuk a pohár vizünket. így várt Pest bennünket. Mennyi mindent kaptunk Csehszlovákiában, pedig magyarok voltunk, és így fogadtak Pesten... Valamit azért kaptunk, 400 pengőt meg valami ruhát. 1945. július 15-én értünk haza a G. Ili barátnőmmel, az édesanyámmal, húgommal, más talán nem is jött velünk. Itthon csak egy páran voltunk, nagyon kevesen. Mi az elsők között értünk haza. A többiek, már akik túlélték, úgy augusztus vége felé jöttek haza. Somoskőújfalu W. E.-né Részlet Hídváry István interjújából. Két éjszaka, két nappal után érkeztünk meg Auschwitzba. Dél felé volt, amikor megérkeztünk, de ezt nem tudom biztosan. De, világos volt, akkor mégis lehet, hogy a délelőtti órákban érkeztünk meg. Amikor odaértünk, akkor kezdődött a szelektálás. A szelektálással kapcsolatban annyit hadd jegyezzek meg, hogy Mengele éppen másokkal volt elfoglalva, amikor mi hárman lányok anyukát közrekaptuk, és együtt átmentünk a jobb oldalra. Ugyanígy mehettünk volna a másik oldalra is. Ezen mú166 lőtt a további sorsunk, mert a jó ég sem tudta azt, hogy mi van az egyik, és mi van a másik oldalon. Hát, így kerültünk Auschwitzba. Mindenünket elszedték, kezdődött a fürdő, egy szál ruha, kopaszítás, hajnyírás. Vittek bennünket a fertőtlenítőbe, utána fürdő, de ugyan jöhetett volna a gáz is - Isten őrizett meg -, mert állítólag az volt a gázkamra is. Először az ötös, majd a tízes barakkba kerültünk. Itt olyan ezer-ezerkétszázan voltunk. De ott, az ötös barakkban nem voltak ágyak, csak a csupasz padló, amire téglák voltak lerakva, azon aludtunk. Hát, itt voltunk hat hétig, ilyen körülmények között. Az auschwitzi körülményekről el kell, hogy mondjam, hogy ivóvíz nem volt, fürdé- si-mosdási lehetőség semmi. Lajttal hozták a vizet, meg volt egy pocsolyaszerű tavacska, amiben időnként megmártóztunk jobb híján. Egyszer egy nap hoztak valami melegételfélét, ami fűből, vagy tudja a jó ég, miből készült. És azt hiszem, kaptunk még naponta tíz deka kenyeret, ez volt a napi élelmezésünk. így, ugye, természetesen mindig éhesek voltunk. És volt még az a nevezetes kora reggeli appell, az állandó számlálás. Borzasztó rossz klímája van Auschwitznak. Azért mondom, mert elsősorban nem is, hogy szeles, hanem olyan sivatagszerű volt az egész terület és az időjárás. Olyan kopár volt az egész terület, és nem tudom, hogy a klímából adódott-e, de szeplók, foltok jöttek ki az embereken. Még anyukám is mondta, mikor hazajöttünk, hogy nézd meg, Auschwitzból még ezt is hazahoztam. Auschwitznak köszönhetem ezeket a szeplő- ket és foltokat. Azt akarom mondani, hogy reggel három órakor költöttek, illetve csak úgy mondom a három órát, mert órám nem volt. És órákig jöttek és számoltak. Állandóan zielappellt álltunk. Utána az előbb említett barakkban feUngár Alfréd Szécsény
