Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései
dapesti orvos és Schainer Sándor Fejér megyei kereskedő. Felkapaszkodtunk egy orosz kórházvonatra, jelentkeztünk a vonatparancsnoknál, aki ellátott bennünket élelemmel, és Szolnokig jöttünk velük, innentől kezdve rendes polgári módon utazva érkeztünk meg Budapestre. Dr. Schenk Erzsébet Részlet a DEGOB 3551. számú jegyzőkönyvéből. Felvette Oblath Margit Balassagyarmaton, dr. Schenk Erzsébet orvos lakásán, 1945. november 18-án. Június 14-én éjjel érkeztünk meg Auschwitz- Birkenau állomásra. Nem vagoníroztak ki bennünket mindjárt, csak amikor megvirradt, a felkelő nap világossága mellett választott széjjel dr. Mengele ceruzája férjet feleségétől, anyát gyermekétől, gyermeket szüleitől, testvért testvértől, hogy az auschwitzi halálgyárnak elegendő anyagot adjon. Én magam a szelektálást aznap nem láttam, mert a vagon kinyitása után azonnal leszállítottak a vagonból, és egy már kiválasztva készen álló csoportba osztottak be, ezekkel vittel el a fürdőbe. Nem akartam enyéimtől elszakadni, először egy SS- nó meglökött, hogy menjek azzal az idegen csoporttal, de miután még ennek sem engedelmeskedtem, odalépett hozzám egy SS Obersturmführer, nagyon udvariasan felszólított, ne ellenkezzek, csak menjek el ezzel a csoporttal, nekem nagyon mindegy, hogy kikkel megyek, mert én úgyis egy kétszobás lakást fogok kapni, ahol az egyik szoba lesz az orvosi ambulancia, a másikban pedig családommal együtt fogok lakni. Nagyon hiszékeny voltam, és minden ellenkezés nélkül, talán még egy kis örömmel a szívemben mentem a fürdőbe, hogy minél gyorsabban megfü- rödhessek és családommal ismét találkozhassak. A fürdőbe hosszas várakozás után megérkezett a balassagyarmati életre választottak csoportja, ezekkel egy barakkban helyeztek el. Sem szüleim, sem fiatalabb testvéreim, három és fél éves kis unokaöcsém nem voltak ebben a csoportban. Mikor az egyik gyarmati ismerőst megkérdeztem, hogy ők hol vannak, azt mondotta, nem tudja biztosan, de azt hiszi, hogy őket valahová messzebbre vitték autón. A blokkokhoz érve odamentem egy lengyel zsidó nőhöz, aki az ötös sorokba rendezett bennünket, hogy itt valami tévedésnek kell lennie, nekem ugyanis azt mondotta még az állomáson egy SS-tiszt, hogy, mint orvost, külön lakásba tesznek, és családommal együtt lakhatom. Erre hangosan nevetni kezdett, és azt válaszolta, reméli, ezentúl nem fogok egy szót sem hinni a németeknek, mert az szemen- szedett hazugság. „Ha családod nincs itt, akkor nem is fogod őket többé látni." Sajnos, nagyon is igaza volt, sohasem láttam többé őket. Vissza kell térnem a fürdőnek nevezett helyiségre, ahol teljesen meztelenre vetkeztettek olyan helyiségben, ahol férfiak is járkáltak. Hajunkat nullás géppel lenyírták, testünk minden szőrzetét eltávolították, utána dezinfi- ciáló [fertőtlenítő] folyadékkal lemostak. Azután a tus alatt megmosakodtunk, törülközőnk nem volt, azon vizesen, meztelenül, a legtöbbjének megengedve, hogy cipőjét megtartsa, kikergettek az udvarra, és az onnan kb. száz lépésre lévő ruharaktárba mentünk be, ahol mindenki kapott egy szál ruhát, fehérneműt nem. Azután az udvaron ötös sorokba felállítottak, majd а В 2. láger 4. számú blokkjában helyeztek el. Aznap sem enni, sem inni nem kaptunk. Még aznap délután miskolciakat és győrieket hoztak be úgy, hogy egy 5-600 embert befogadó barakkban 1350-en laktunk. Természetesen lefeküdni nem lehetett, ahhoz nem volt elég hely. Éjjel 2 órakor felkeltettek
