Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás

Egy nógrádi keresztény polgár, aki a zsidók sorsában osztozott 1945 első hónapjaiban. Baráti Huszár Aladár (1885-1945) a Kommün bukása után a megye fóispáni székét töltötte be rövid ideig. Két évig volt a főváros főpolgármestere, majd az Országos Társadalombiztosítási Intézet elnöke. A harmincas évek végén a német terjeszkedés ellen kívánt tenni, 6 szervezte a Magyar Nemzet „Szellemi honvédelem" című rovatát, s több lapba írt antifasiszta cikkeket. 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Koncentrációs táborban halt meg Mauthausenban. Lent: A háborús években a hadköteles zsidó férfiakat honvédelmi munka- szolgálatra vonultatták be. A képen a salgótarjáni Szauer Gyula „Zs- lapos" igazolványa látható.

tottuk a romokat, töltöttük a bombatölcséreket, hordtuk a szemetet. A hétköznapokat, a vonatok jövés-menését egyszerre különös vonatok érkezése-áthaladása szakította meg. Főleg éjjel, zárt teherkocsikban, szögesdróttal bevont, nyitott felsőablakos marhavagonokban embereket szállítottak. Л vonatok nem álltak meg a rendezőn, továbbhaladtak. Mi kijjebb dolgoztunk, először nem tudtuk, kiket szállítanak, hadifoglyokra gondoltunk. Egyszer aztán elterjedt a szörnyű hír, hogy a Felvidék zsidóságát szállítják Kassa felé, és onnan ki tudja, hová, „dolgozni". Rettenetes lehangolt- ság támadt a században, hiszen a fiúk többsége felvidéki volt, losonci, rimaszombati, kassai, miskolci. Kárpátaljaiak is voltak köztünk, szigorúan ortodoxok, ők már tudták, ez mit jelent, a deportálás náluk már korábban bekövetkezett. Tudtuk, mi történik a miskolci gettóban, napról napra hoztak be onnan hozzánk rettenetesen összevert, középkorú embereket, akiket egy emberséges kiegészítés parancsnok - Horváth Iván százados - a bevonultatás- sal mentett ki a csendőrök kezéből. Akkor még nem tudtuk, hogy ez esetleg az életet jelenti a gettóval, a deportálással szemben. Mi csak azt láttuk, hogy ezeket a szerencsétleneket eltávolították családjuktól, feleségüktől, gyermekeiktől, öreg szüleiktől, akiknek éppen a megpróbáltatások óráiban lenne rájuk legnagyobb szükségük. Azután a miskolci zsidókat a mályi téglagyárba hurcolták. Egyik baj társunk - sajnos elfelejtettem a nevét - beszökött oda hozzátartozóihoz, ennivalót vitt nekik, és csodák csodájára a csendőrök őrizte téglagyárból vissza is tudott jutni. Amit elmondott az ottani állapotokról, a zsúfoltságról, a vízhiányról, a rettenetes egészségügyi állapotokról, az kétségbe ejtett bennünket, de nem tehettünk semmit. Mi is foglyok voltunk, nem volt mozgási lehetőségünk, fegyverünk. Egy-egy üzeneten, kis csomagon kívül nem segíthettünk. Egy hajnalban, munkahelyünkre kivonulva, elkülönített vágányokon ott találtuk már lezárt, bedrótozott teher-