Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás
56 NML XXV. 1. b) 91/1946. Magos Dezsőt júniusban deportálták, Kovács Mihályt még ez előtt ölték meg. 57 NML XXIV. 101. 5. d. sz. n. A balassagyarmati Holló Imre és jegyese. 114 matról, és így sikerült a deportálástól megmenekülnöm. Dr. Kovács Mihálytól és Magos Dezsőtől, akik szintén kikeresztelkedtek, személyesen hallottam, hogy őket is figyelmeztette a vádlott erre a veszélyre. Együtt akartunk elmenekülni, azonban ők azt mondták, hogy csak akkor hagyják el Balassagyarmatot, ha nagyon ég talpuk alatt a talaj. Magos Dezsőt deportálták a németek, dr. Kovács Mihályt pedig agyonlőtték. így a vádlottnak köszönhetem, hogy életben maradtam."56 Az ugyancsak balassagyarmati Havas Mózes, a nyírjesi tábor 62 esztendős foglya, úgy kerülte el a deportálást az utolsó pillanatban, hogy igazolást kapott: „két fia frontharcos, s az egyiknek (Ferencnek) a német hadvezetőségtől 'téli hadjárati emlékszalag' kitüntetése és tűzkeresztje is van".57 Dokumentumok_____________________________ (42.) Salgótarjániak beszámolói a bányaistállóban töltött napokról Sz. A.-né: Na, akkor ugye megérkeztünk a bányaistállóba. Ott az volt, hogy az istálló udvarán volt fölállítva a latrina, az istállóba pedig minden lónak a helyére két családot költöztettek be. Mi érkeztünk először, az Óvoda tér, és mi még lent kaptunk helyet a kinti lóbeállóban, és még volt egy istálló, ahova el lehetett helyezkedni. Én mindenféleképpen kint akartam lenni a szabadban, mert ezt bent nem tudtam elviselni. És sikerült is, hogy kint lepakoltunk, és aztán, akik később jöttek, azok beljebb mentek. A Gombóék, akik a szomszédok voltak, hét gyerek volt meg a Gombó néni, akinek már három éve nem volt itthon a férje, egyedül a hét gyerekkel... Hát megérkezett szegény, azt se tudta, mit tegyen. A legkisebb négyéves volt, a legnagyobb tizenhárom... Betelepedtek egy ló helyére, aztán elkezdtek ugrálni a patkányok. És a legkisebb: Anyu, anyu, nézd, milyenek itt a cicák! Elkezdett ordítani szegény, az valami szörnyű volt. Elkezdtünk vadászni a patkányokra, aztán betelepedtünk. Jött egy szörnyű zivatar, folyt az úton, és képzelje el, amit vittünk, ott a fészerben, a takarónkat meg mindent átitatott a víz és az iszap, meg mindannyiunkat, hogy egymást se ismertük meg hajnalra... Egy ilyen vihar után ott volt négyezer ember berohasztva, hát, szóval, az borzalmas volt... Az én legjobb barátnőm, Schweiter Márta jött be az anyjával és a két testvérével. Jöttek, a kapuban vártam őket, de helyet nem foglalhattam le előre nekik, mert azt nem volt szabad. Őket oda tették föl. Nagy keservesen a beteg anyjával meg a két gyerekkel fölmentek oda, erre a padlásra. Egy csigalépcsőn kellet felballagni, és koromsötét volt, egyszerűen nem tudtuk, hogy hová ér
