Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás
biztos ott, de hogy meddig, arra nem emlékszem pontosan. Nézze, az ember úgy el volt keseredve, hogy én nem emlékszem pontosan."31 „Sok mindenre jól és világosan emlékszem" - állítja K. J.-né, a bányaudvarban töltött időt mégis nagyjából három hétnek gondolja.32 A jelenség magyarázatát Heller Ágnes ebben látja: „... bár a történet hónapokban számítva rövid volt, az elbeszélés nem lehetett eléggé lassú. Hiszen tudjuk, hogy az átélt élmény ideje nem azonos a kalendárium vagy az óra idejével. Ami a kalendáriumban, mondjuk, június hónap volt, összesen 30 nap, az a mi életünkben éveket jelentett." 33 Éppen az idődimenzió torzulása okozhatja az úgynevezett holocausttraumát, azaz a holocaust-élmény elfelejtését.34 Azért nem lehet elbeszélni, azért nem lehet emlékezni rá, „mert nem illeszkedik sem az 'előttbe', sem az „utánba', sem a múltba, sem a jövőbe, de még a jelenbe sem."35 A holocaust „pillanatok, történések és tapasztalatok ösz- szefüggéstelen egymásutánja"36 - véli. S valóban, ha időpontokra és időtartamokra nem is, szembetűnően sok apró képdarabra emlékeznek élénken, majd fél évszázad távlatából. (►42.) Az időre vonatkozó kérdést követően többen azonnal át is terelik a szót másra, főként a rengeteg patkányra: „A bányaistállóban tíz-tizenkét napig voltunk, annyi volt, körülbelül annyi. Napra pontosan nem tudom megmondani csak azt, hogy patkányok szaladgáltak."37 „Azt se tudnám megmondani, az időpontot pontosan, hogy mikor kerültünk a bányaistállóba. Csak azt tudom, hogy tele voltunk patkánnyal. Mindenütt tele volt a bányaistálló patkánnyal. Megették az élelmünket."38 A folyamatosan szakadó eső, a rothadó szalma bűze, a tömeg nyomorgása mellett kitörölhetetlen emlék maradt a sötétség is. A gettó kifelé néző házainak ablakait a rendőri szabályzat értelmében kellett eltakarniuk, a bányaistállót pedig már odaszállításuk előtt gondosan elsötétítették. Istállóbéli megaláztatásaik fokát jellemzi, hogy Auschwitzból hazakerülve egyiküknek első dolga volt elsétálni az egykori gyűjtőtáborba: „Később elmentem megnézni a bányaistálló ablakát, odavándoroltam. Úgy voltam, mint Semprun a Nagy utazásban: kijött a lágerből, lenézett, és azt mondta, hogy ez az a pillanat, amiért érdemes volt túlélni. Hogy kívülről láthatom a lágert."39 A vármegye többi gyűjtőtáborától eltérően a bányaistállóból már nem vitték munkára a zsidókat. „Hát, ott már nem kellett sehova se menni, ott már csak vártunk, hogy itt lőnek30 Hídváry István interjúja G. A.- nével. 31 Hídváry István interjúja A. G,- nével. 32 Hídváry István interjúja K. J,- nével. Szó szerint ezt mondja: „A bányaudvarban három hétig voltunk, nem tovább. Nem hiszem, hogy tovább lettünk volna. Nem tudom." 33 Heller Ágnes: Arc, név, emlékezés. In: Küzdelem az igazságért 249-254. p. Hivatkozott rész: 249. p. 34 Heller 250. p. 35 Heller 251. p 36 Uo. 37 Hídváry István interjúja Cs. Gy.- nével. 38 Hídváry István interjúja K. J.- né vei. 39 Hídváry István interjúja Sz. A.- nével. Vámos Aladár fényképe egy balassagyarmati zsidó kisfiúról az 1900- as évek elején. 109
