Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás
magjainkat. Az istállóig. De ez is, ennek a módja, ahogy ezt csinálták! Négy órakor reggel, mert nagyon sietni kellett, hogy elfoglaljuk a helyet. Azok az ordító csendőrőrmesterek! Fel! Felkelni! Indulás! Na, akkor mindenki kiugrott az ágyából, nem tudtuk, hogy most mi fog történni, és gyorsan kapkodtunk össze mindent. Tulajdonképpen már össze volt mindenkinek készítve a holmija. Na, de ami ezután következett nekünk! A Gombó-udvar- ban fel lett állítva egy ilyen kis sátorszerű fülke, ahol át kellett menni mindenkinek, aki az istállóba megy, még egy utolsó hi- pisre, még egyszer, utoljára megnézni, hogy kinek mije van. A fülkébe kellett menni, ott még egy szülésznő megnézett, még a végbelét is a férfiaknak, nem találnak-e még valamit, amit eltehettek. Le kellett vetkőzni, és mindenkit megnéztek. Én akkor 14-15 éves voltam, épp befejeztem, illetve abbahagytam az iskolámat, és az én elemis igazgató uram, N. A. volt, ő volt az, aki be volt öltözve katonatiszti egyenruhába. Beléptem a fülkébe, ő várt, hogy na, Zsuzsa, mid van1 Mondd ő, mert hát, ugye, a tanítványa voltam még két-három évvel ezelőtt, még jól emlékezett rám. Személyesen csatolta le az órámat a kezemről, és tette el az igazgató úr ezt az óriási fogást... Л Pécskő utcai általános iskolába jártam. Ő volt ott az igazgató. Ezzel egyszerűen kővé meredtem. Ez az igazgató úr, aki sok mindent mesélt nekünk az emberi jóságról, hogy hogy kell majd nekünk viselkedni, ha felnövünk és miegymás, és ő milyen nagy üggyel-gonddal csatolta le az órát a kezemről és tette a zsebébe! Az igazgató úr ezt főhadnagyi egyenruhában csinálta... Na, ezután nem volt olyan egyszerű, hogy lemegyünk a bányaistállóba... Végig állt a tömeg a későbbi Bartók Béla utcán, arra emlékszem. Nem is érdekelt az a tömeg, akik álltak kint, hogy örültek vagy nem örültek. A harmadik házban lakott az én osztályfőnököm és matematikatanárom, Horváth Gyuláné..., és kijött a kerítéshez és végigzokogta, és kiabálta, hogy Zsuzsi, vigyázz magadra! No, hát ilyen volt. Ő ilyen. A menet végén volt még egy, a fordulatnál, a pataknál, ott voltak azok a szörnyű bányászházak, abban lakott az özvegy Ladányiné, aki még kirohant és adott egy darab kenyeret anyámnak, hogy Lenke, ezt vidd még magaddal! Ez mégis emberi megnyilvánulás volt. Nem akart senki megmenteni vagy eldugni, nem akart senki. Közönyösek voltak az emberek. Erre a három emberre emlékszem Salgótarjánban. (Részlet Hídváry István Sz. A.-nével készített interjújából.) (41.) Davidovich Dina és Somogyi Magda visszaemlékezései a szécsényi gettó zsidóságának elszállításáról Davidovich Dina: A hatalmasodó nácizmus hamarosan megmutatkozott. A németek érkezése utáni napon a magyar karhatalom Fent: dr. Klein Sándor szécsényi ügyvéd és felesége. Lent: gyermekük, Tomika, 1941-ben. Az anya és gyermeke Auschwitzban halt meg.
