A Nógrád Megyei Levéltár fond- és állagjegyzéke - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)
A levéltár rövid története
A 17. század végén Gyürky Istvánt (1684), Kajaly Pált (1684), majd az 1700-as évek elején Ráday Pált találjuk a jegyzői poszton. (Ráday II. Rákóczi Ferenc titkára lett.) Sajnos az ő idejében keletkezett ún. Rákóczi-kori iratokat Nógrád vármegye is - hasonlóan a többi vármegyéhez - „eltüntette", ugyanis Dobozy László főjegyző és Geilen Gergely táblabíró 1710. október 8-án letétbe helyezte azokat az egri káptalannál. Szerencsére az iratok nagy részét Nagy Iván lemásolta, az eredetiek közül azonban 1859-1861-ben igen sok elkallódott. (A másolatok ma a Nógrád Megyei Levéltárban, Nagy Iván történész-akadémikus iratai között - a XIV. 3. fondban - találhatók meg). A továbbiakban még Dobay (Dobozy?) László (1710), Radványi Ferenc (1714), Gyürky István (1725), Prónay Pál (1740), Darvas József (1751), Szent-lványi Ferenc (1763) és Muslay Antal (1769) nótárius hivatali működéséről vannak adataink. A 18. század második felében a vármegye gyűléseinek Szügy község adott otthont. Itt épült fel 1763-ban a vármegye első székháza, amelynek jobb oldali melléképületében, a második emelet két szobájában a levéltár is helyet kapott. Ezáltal pontosan 40 év elteltével ugyan, de Nógrád teljesítette az 1723. évi 73. tc. előírásait, amelyben valamennyi vármegye részére kötelezővé tették állandó megyeháza építését, többek között iratanyagának elhelyezésére. A szügyi vármegyeháza azonban már 22 év múlva szűknek mutatkozott, ezért 1785-ben levéltárastól - kivéve az alsó fokú bíróságot és azok iratait, amelyek II. József rendszerének bukásáig Szügyön maradtak - átköltözött Balassagyarmatra, ahol egy laktanyát ürítettek ki a részére. Az iratanyag ekkortájt már különös becsben állott, ahogy ezt az építeni szándékolt új székház ügyében 1796-ban tett felterjesztés is tanúsítja: a levéltárat „Archívum velut Thesaurus noster - A levéltár a mi kincsünk" megjelöléssel emlegetik. A vármegyei iratokat 1796-tól külön tisztségviselő, választott archivarius kezelte, akinek kötelezően Balassagyarmaton kellett laknia. A vármegye fokozatosan bővítette székházát, mígnem 1834 és 1835 között teljesen átépíttette és megnagyobbíttatta. 1835 szeptembere után a vármegyeháza új szárnyának földszintjén, egy tűzbiztos helyiségben helyezték el a levéltárat is. (Az iratok tárolására 1913-ban újabb négy szobát adott a vármegye.) A füleki pusztító tűzvész utáni mintegy másfél évszázad alatt az iratanyag - eltekintve a kuruc idők, valamint a különböző okokból szükségessé vált költözések okozta veszteségektől - a vándorlevéltári sors kényszerű következményeit aránylag sértetlenül átvészelte. (Egyes elkallódottnak vélt, de rendkívül értékes részei - pl. a jegyzőkönyvek - utólag, a 19. század közepén kerültek elő különböző helyekről, többek között a Szent-lványi és a Sréter család hagyatékából, valamint egy budapesti régiségkereskedőhöz került anyagból. Összegyűjtésük Nagy Iván múlhatatlan érdeme.) 1768-tól 1951-ig A Mária Terézia által az 1768., 1770. és 1772. években megkövetelt levéltárrendezés kapcsán a megye részéről vajmi kevés intézkedés történt (az előírások is csak általánosságban mozogtak).
