A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Iparostársadalom az iparosítás előtt - Faragó Tamás: Céhek és kézművesek Magyarországon a 17–19. században a számok tükrében

Céhek és kézművesek 97 csoportok szerinti megoszlásában a ruházati ipar nem mutat annyira kiugró értéket, mint a kézművesek esetében, vagyis ebből arra következtethetünk, hogy az ebbe a csoportba tartozó céhek lényegesen nagyobb létszámúak a többinél. Az összes iparban foglalkoztatott adatainak megoszlása ugyanakkor egyértelműen jelzi azt a tényt, hogy az építőipari mesterek az átlagot messze meghaladó számú segéderőt (legényt és inast) foglalkoztatnak. Természetesen ismét utalnunk kell arra, hogy a fenti számok nem biztos, hogy az összes iparral foglalkozó személy adatait tartalmazzák, tehát valószínűleg az itt feltételezett iparági megoszlás egész kézművességre való alkalmazása bizonytalan. Erre vonatkozólag talán elég, ha egyetlen ellenőrző számítást mutatunk be. Az irodalom által közölt helyi adatok illetőleg a szabad királyi városok 1777. évi összesített táblázatai megegyeznek abban, hogy az ebben az élelmiszeripari ágazatban dolgozó kézművesek aránya az összesnek körülbelül 10 százalékára becsülhető (Melléklet 14. táblázat). Ez korábbi létszám-becslésünk alapján nagyjából 10-11 ezer embert jelentene. Igenám, de egyedül a malmok száma legalább 20 ezerre becsülhető a 18. század végi Magyarországon,

41 ahol, ha nem is az összes szárazmalomban, de a szél- és vízimalmok túlnyomó részében minden bizonnyal szakképzett molnárokat kell feltételeznünk. Ráadásul ehhez hozzá kell vennünk a Bartócz József (1978) számítása szerinti kb. 1400 péket, továbbá több ezerre tehető a többi élelmiszeripari mesterség (főként mészárosok és mézesbábosok) művelőinek száma még úgy is, ha a hentességet ekkor még nem tekintjük szakmásodott kézműves mesterségnek, hanem háziipari tevékenységnek. A két szám- a statisztikák alapján feltételezhető 10-11 ezer főnyi élelmiszeripari mester és az élelmiszeripari tevékenységekkel valószínűleg ténylegesen foglalkozók létszáma - között az ellentét csak úgy oldható fel, ha feltételezzük, hogy adott esetben az e csoportba tartozó kézművesek legalább fele „mellékfoglalkozásként" űzte iparát s ami ezzel nagyjából egyértelmű, a céhbeszervezettek aránya aligha haladhatta meg közöttük az 50 százalékot a 18. század végén. Ami egyébként a segéderők (legények és inasok) számát illeti, az csak a városi kézművesek között tekinthető számottevőnek a 18. század végén (Melléklet 16. táblázat). Adataink szerint a városok 0,9 fő/mester átlagával szemben a mezővárosokban 0,4-0,5 fő, a falvakban pedig 0,1 főnyi segéderő esett egy önálló kézművesre, ami országos átlagban sem nagyon közelíthette meg a 0,4-0,5 fő körüli értéket (feltételezve a városi kézművesség viszonylagos létszámbeli túlsúlyát). Bár az 1869. decemberi népszámlálás adatainál nem lehet különválasztani egymástól a kézműveseket és a nagyiparban dolgozókat, a számok alapján az feltéte41 MOLNÁRFIT. 1970.