A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Iparostársadalom az iparosítás előtt - Faragó Tamás: Céhek és kézművesek Magyarországon a 17–19. században a számok tükrében

Céhek és kézművesek 93 működésük során. A központi hatalom céhek életébe történő beavatkozásának erősödő folyamatát világosan tükrözi a vonatkozó törvények és rendelkezések (I. függelék) sorozatából kibontakozó tendencia, nem igényel sok kommentárt. 4. A kézművesség céhbeszervezettségének kérdése Eddig a céhek számának alakulása felől kiindulva közelítettük meg a kézművesség fejlődését. Adatainkból arra a következtetésre jutottunk, hogy ez mind tendenciáinak időbeliségét, mind regionalitását illetően nagymértékben eltérhetett a kézművesség tényleges mozgástendenciáitól. Induljunk ki most a másik irányból, a kézművesek számából, függetlenül attól, hogy céhbe szervezettek vagy céhen kívül működőek voltak. A szakirodalom eddig egyrészt az 1828. évi országos adóösszeírást,

31 másrészt a Mária Terézia által elrendelt, a nemeseket nem tartalmazó országos lélekösszeírás (Conscriptio Animarum) városi adatait

32 próbálta létszámuk megállapítására felhasználni. Emellett többen idézték Schwartner Márton (1809) becslését,

33 nevezett szerző adatai azonban szintén a Conscriptio Animarumon alapszanak. Vannak ugyan szórványosan más források is: városokra vonatkozó kézművesösszeírások,

34 valamint ismerünk több, az 1770-1780-as években készült speciális forrást: kamarai iparosjegyzékeket, hazai és külföldi ácsok és kőművesek összeírásait, II. József által kinevezett kerületi biztosok jelentéseit.

35 Ezek az adatok azonban még a városokra nézve sem mondhatók teljeskörűnek,

36 nemhogy a vidéki kézművesekre, így belőlük igazában még egy régió sem rakható össze, nemhogy az ország kézműipari népességének összessége (bár az is igaz, hogy egyelőre nincsenek hiánytalanul összegyűjtve és feldolgozva). Ha tehát a kézművesség összlétszámára vagyunk kíváncsiak, akkor jelen pillanatban a későbbi, 19. század közepi adatokból kiinduló becslés látszik számukra a leginkább járható útnak. Pontos számaink a kézművesekre nézve a 19. század közepi népszámlálásoktól kezdve vannak, bár az egyes foglalkozási csoportok eltérő besorolása 1857, illetve 1869 között még kisebb eltéréseket és bizonytalanságokat 31 BÁCSKAI V.-NAGYL. 1984.; BOGDÁNI. 1989.;EPERJESSYG. 1988. 32 THIRRINGG. 1901. 33 DÁVIDZ. 1971.; EPERJESSYG. 1967. 34 DÓKAK. 1979.; EPERJESSYG. 1988. 35 Az összeírások minőségére illetőleg a pontosságuk, részletességük miatt kiemelt összeírásokra nézve lásd BÁCSKAI V. 1975.; FARAGÓ T. 1979.; MÓRÓ M.A. 1986.; TABA I. 1975.; TABA I. 1976. tanulmányait. 36 EPERJESSYG. 1988.