A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Munka és munkaerő egy iparosodó társadalomban - Forrai Judit: Munkaidő–szabadidő a mulató Budapesten a 19. század végén

Munkaidő-szabadidő a mulató Budapesten a 19. század végén 299 szergyógykezelésre szállíttatni, rendőri kísérettel. A házban zene nem szólhatott hangosan, szeszes italt nem szolgálhattak fel, az utcai ablakot lefüggönyözve kellett tartani, 20 Ft-on felül nem hitelezhetett a tulajdonos a kéj hölgynek, s így a távozó lánnyal szemben sem lehetett nagyobb pénzkövetelése. (A gyakorlat nem ezt bizonyította, ugyanis a bordély tulajdonos érdeke azt kívánta, hogy a még csinos, „működő" lányok adósságuk fejében maradjanak és ledolgozzák, míg ki nem tudják fizetni tartozásukat, ám az állandó eladósodás szinte lehetetlenné tette a szabadulásukat.) A bordélytulajdonost egészségügyi ellenőrzéssel is megbízták: „...köteles naponta reggeli órákban az orvosi vizsgálat napjait kivéve, hölgyeit megvizsgálni és ha betegséget gyanítana, a kerületi főorvosnak azonnal jelentést tenni, a nőt pedig az orvosi vizsgálat megtörténtéig a férfíérintéstől eltartóztatni."

5 A szabályok be nem tartásáért 100 Ft-ig terjedő büntetést szabhattak ki. A kéjnők engedetlenségéből eredő esetleges panaszokat a kerületi kapitány - a szabályok értelmében - rövid úton elintézte, a vizsgálatot rendőri úton biztosította, a „bűnös" kéjnőt a rendeletek betartására kényszerítette. Ahhoz, hogy egy nő kéjnővé váljék, a kerületi tiszti főorvosnál kellett jelentkeznie, aki bizonyítványt állított ki egészségi állapotáról, utána a kerületi kapitányság névsorba vette és a főkapitány adta ki a türelmi bárcát. Ez a két okirat volt szükséges a hivatásos működéshez. A fertőzés ellen előírt óvórendszabályokat rendelvény szerint volt köteles használni (amennyiben el tudta olvasni). A négynaponkénti kötelező vizsgálatért a kerületi orvosnak 25 krajcárt, ha a lakásán végezte, akkor 50 krajcárt kellett fizetnie, míg annak elmulasztásáért 50 forintig terjedő bírságot szabhattak ki rá. Az orvos a vizsgálatot a bárcába bejegyezte (déli 1 óráig), az esetleges megbetegedést a kerületi kapitánynak azonnal jelentette, a beteget kórházba küldte. Felettesét, a tiszti főorvost havonta tájékoztatta, a jegyzőkönyv szerinti állapotról rövid, szám szerinti kimutatásban értesítette. A tiszti főorvos ügyelt a kéjhölgyek egészségügyére, a személyi és bordélyokban történt változásokat a főkapitánnyal közölte. A kapitányi hivatal a fentieken kívül lajstromba vette a bárcák kiadását, a bordélyok cím- és névjegyzékét, könyvelésüket. A kerületi rendőrbiztosok viszont ellenőrizték a bárcák érvényességét, az előírások betartását, felléptek a közbotrányok megakadályozása érdekében. A szervezet tehát jól és olajozottan látszott működni, mégis - mindezek ellenére -már 1877-ben Weisz Dezső fővárosi törvényhatósági képviselő interpellációt nyújtott be, melyben szóvá tette az elszaporodott engedélyek, vagyis a bordélyok és a prostituáltak nagy számát. Válaszában a polgármester helyeslőleg fogadta az interpellációt, s úgy gondolta, hogy az 1867. törvénycikk határozatait - mivel 5 Uo. 20. §