A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban - Kövér György: Milyenek vagyunk? A Hajnal István Kör–Társadalomtörténeti Egyesület – tíz év múltán
Milyenek vagyunk? 21 állítást, hogy az előadások és szemináriumok tematikáiba elsősorban a „social science history" irányzat eredeti és adaptált termékei kerültek be. A nyolcvanas évek második felének újraorintálódásából ugyanakkor szinte semmi. A szigorlati tematikákig eljutva viszont már azt kellett megállapítanom, hogy az ELTE történeti szigorlati tematikáiban már ezeknek a müveknek sincs sok nyoma (ami mégis előfordul, azt hallgatólagos megállapodással általában nem szokás kérdezni), s a miskolci szigorlati jegyzéknek is csak az 1686-1867 közötti korszakában volt nyilván a helyi érdekérvényesítési pozíciók itt nem részletezendő (akkori) megoszlásának következményeként - a tárgyalt szemléletnek számottevő befolyása. Nem személyes elfogultságból, hanem magam számára is meglepetésként teszem hozzá, hogy ebből a szempontból a legnagyobb nyitottságot a budapesti szociológusképzés irodalomjegyzékeiben (és időközben megjelent szöveggyűjteményeiben) regisztrálhattam. 25 * * * Milyen tanulságok adódnak az elmúlt tíz esztendő fejleményeiről madártávlatból készített vázlat alapján? Természetesen nem hagyhatunk fel azzal a törekvéssel, hogy a történetírást, amely azzal ámítja önmagát, hogy a maga rendszerváltását már 1989 előtt véghezvitte, ezért minden úgy jó, ahogy van, továbbra is tudományosságra noszogassuk. Nem rendszerekben, hanem paradigmákban igyekeztük visszatekintésünket megfogalmazni, ami persze nem jelenti azt, hogy nem látjuk, ami a „rendszerekkel" történik. Nincsenek tehát illúzióink. Amit tehetünk, az részben választott mintáink válságjelenségeinek végiggondolása és a lingvisztikai fordulat - nem divatáruként való - adaptálása. Legalább a magunk portáján, a társadalomtörténet-írás területén. Ezáltal remélhetőleg nyelvileg reflexívebb és a politika szolgálólánya szereppel szemben ellenállóbb történetírás müvelése is jobb lehetőséghez juthat. A müvelésben értelemszerűen a müveknek kell kulcsszerepet betölteniük. A történetírás hagyományos „nemzet-politikai" funkcióinak felerősödése, ma úgy tűnik, csak a politikai felhőrégió változásaival átmenetileg felelevenedő szerepzavar volt, amelynek azonban historikuma bizonyára még sokáig lesz. Ösztönözhet bennünket még az a belátás is, miszerint a totális történelemre való törekvést (felfoghatjuk ezt akár társadalomtörténeti centrumú történeti szintetizálásnak is) sohasem lehet levenni a napirendről. Akkor sem, ha nekünk kell leginkább tisztában lennünk azzal, hogy legalább is kétséges, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. 25 KÖVÉR GY. [1995]; GYÁNI G. [ 1996]
