A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Munka és munkaerő egy iparosodó társadalomban - Polyák Andrea: A szakképzetlen munkaerő Pestre történő vándorlása a 19. század második felében
200 Ipar és társadalom Polyák Andrea tegóriában három csoportot különböztetek meg: az első a különböző speciális képzetséggel rendelkezőké. A legtöbb a férfiaknál a pincér (érdekes módon szinte mind Csehországból érkeztek), a tekeőr (ők is mind csehek vagy morvák), illetve valamilyen kézmüvesmester. A nőknél a legtöbb a varrónő és mosónő, illetve kofákat is találunk. Őket is valamiféle képzettséggel rendelkezőnek vettem, mert a varrónőknél egyértelműen valamiféle szakmai tudás, a mosónőknél és a kofáknál pedig valamiféle felszerelés (vasaló, mángorló) volt szükséges. (Egyébként az utóbbi két foglalkozást általában pesti vagy Pest környéki asszonyok űzték, nem valószínű, hogy a városba érkező első generációs bevándorló rendelkezett az ehhez szükséges felszerelésekkel.) Ide sorolom a szobaleányokat és a szakácsnékat is, mivel ők a szolgaszemélyzet bizonyos képzettséggel rendelkező tagjai. A következő kategória a félig képzett munkaerőé. Ez is igényel valamiféle szakmai ismeretet, ide kerülnek a legények és az inasok (vagyis a carrier migrantok kategóriája). Az ő csoportjuk nagy, hiszen még mindig érdemes vándorolni, különböző mestereknél szakmát tanulni. A képzetlen munkaerő első, nagyobb részét a napszámosok alkotják. Vizsgálatukat nem és családi állapot szerint elkülönített csoportokban végeztem, pl. házas férfi napszámosok. Ők elsősorban alkalmi munkát végeznek, de sokszor e mögött a megnevezés mögött a proletariátust értik. Mind a két vizsgált évben nagyon sok a téglagyári napszámos, férfiak, nők vegyesen, akiknek (ha közvetve is) a nagy fővárosi építkezések kínálnak munkát. A képzetlen munkaerő másik részét a cselédek alkotják. Itt meg kell jegyeznem, hogy a betegkönyv már 1853-ban megkülönböztet különféle funkciókat a házi személyzeten belül, mint például szobalány, urasági inas - igaz ők kevesen vannak -, de jelzik a hierarchiát a háztartáson belül. 1853-ban kétféle megnevezéssel találkoztam: cseléd és szolgáló. Mindkettő vonatkozhat férfira és nőre egyaránt (bár a férfiak száma elenyésző ebben a csoportban) és semmi sem utal arra, hogy a két különböző megnevezés másfajta státust vagy munkakört takarna. (A szakirodalom se reflektál a megkülönböztetésre. 6 ) 1870-re el is tűnik ez a megkülönböztetés és egységesen cselédként veszik fel a házi szolgálókat. Az 1853-as adatokat megvizsgálva a következő eredményeket kapjuk. A napszámosok csoportjait tekintve megállapítható, hogy a férfi és női napszámosok majdnem ugyan annyian vannak, a nőtlen, illetve a hajadon napszámosok csoportja összességében nagyobb, mint a házasoké és az özvegyeké. A nem házasok átlagéletkorajóval alacsonyabb, mint a másik két csoporté, felekezeti megoszlásuk szerint szinte mind római katolikus. A „Mióta tartózkodik Pesten?" kérdésre át6 GYÁNIG. 1983.
