A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Iparostársadalom az iparosítás előtt - Gajáry István: Óbuda lakosságának rétegződései a 18. század végén

146 Ipar és társadalom Gajáry István kérdésének egybemosódását is: az Endrei Walter által közölt, bécsi kamarai összeírásban csak a mesterek, önálló iparüzök szerepelnek, ugyanakkor Gál Éva az 1770-es adatsorban igen részletes bontásban tudta közölni az iparosok számát nemcsak egyéni, de céhes jogállás szempontjából is. Az adatsorok összehasonlítása alapján megállapíthatjuk, hogy a település iparosainak foglalkozási szerkezete az 1770-es évekre többé-kevésbé állandósult: a helyi szükségletek közvetlen kielégítésén túl esetlegesen és igen változóan jelennek meg speciális,

5 illetve luxusiparok (szobrász, könyvkötő, képfestő). A foglalkoztatási arányok szempontjából fontos szem előtt tartani, hogy ilyen hiányos, következetlenségekkel teli adatsorok esetén sokszor, sok forrásban egybemosódnak a jogállások is, tehát a szakma feltüntetése nem feltétlenül takar mesterembert, s hogy egyik vagy másik szakma más-más legényszámmal dolgozik: az egy kőműves által alkalmazott 15-20 legény (közülük kiemelve gyakorlottabb, de mesterjogot - privilégiumi korlátozás miatt - nem szerzett pallérral) egyidejűleg több építkezésben is érdekelt volt, míg a molnár, a serfőző, fizikailag is korlátozott területen tevékenykedve csak szűkebb létszámú legénységet foglalkoztathatott. így az az adat, hogy az élelmiszeriparban dolgozott a mestereknek átlagosan kb. 15%-a, a ruházati iparban 28, 3%-a, míg az építőiparban alig 3%-a, nem összehasonlítható adatok.

6 Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy igen magas az a szám, ami kizárólag anyakönyvből feltárható foglalkozási adatot jelent: az 1788/89-ben adózó 203 iparossal szemben 1785-1789 között további 47 személy (23,15%!) került valamilyen iparos foglalkozás megjelölésével anyakönyvi bejegyzésre. Ha a népesség egészét kíséreljük meg vizsgálni és a lakosság számának növekedését figyeljük, nem mehetünk el még egy részletkérdés mellett: 1787-ben már egy kamarai jelentésben leírták, hogy a nem működő filatórium munkásai részére épített lakások-házak üresek, azokat a felfogadott munkások.elhagyták. Ugyanebben az időben, pontosabban két évvel később még mindig évente 6-8 halálesetet jegyeztek be az anyakönyvbe úgy, hogy a halál helyeként „ infilatorio serio " megjelöléssel 600-nál magasabb házszámot írtak be. Ilyen házszámokkal más forrásokban nem találkozhatunk, így egyelőre egyértelműnek kell tekinteni, hogy ezekben a házakbanhúzódott meg a szegény, nincstelen munkásság egy része. De ugyanígy nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy akkor, amikor az adókönyveket vizsgáljuk, nem tudjuk: az idénymunkások, illetve az esetleg belsőbb területen letelepedett, különféle manufaktúrákban alkalmazott munkások 5 A halotti anyakönyvben szereplő egyetlen „lőpormalom-mester" nyilvánvalóan katonai foglalkozás volt, más nem helyi igazgatási körbe tartozó foglalkozási adat ezideig nem került elő. 6 A település foglalkozási rétegződése szempontjából az sem mellékes, hogy - egyelőre ismeretlen alkalmazotti létszámmal katonai konfekcióüzem is volt a városban.