Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)
A salgótarjáni zsidóság története a Holokauszt után
Tisztelt Nemzeti Bizottság Salgótarján I «*J Meglepetéssel vettük folyó hó 3-i keletű, március 23-i 53/1945. számú határozatukat, mely részünkre egészen lehetetlen helyzetet teremt. Mint a tisztelt Bizottság tagjai bizonyára tudják, Vagyont Kezelőségünk a még távol lévő zsidók vagyonát kezeli. így többek között kezeli a még távol lévő zsidó háztulajdonosok házbéreit, amelyek éppen most, a hó elején állanak befizetés alatt. Nem tudjuk, ezzel a határozattal mi a Nemzeti Bizottság szándéka? Akarja-e hagyni, hogy a még távol lévő, deportálásból haza nem tért zsidó vagyonok tovább pusztuljanak, és nem mérlegeli a Bizottság azt, hogy ezen elrablott és tovább pusztuló vagyonokat egyszer valakinek meg kell fizetni? Ma még vannak egyes egyének, akiktől törvényes keretek között vissza lehet a hatóságoknak szerezni valamit a jogtalanul elvett vagyonokból, amit jogos tulajdonosuknak vissza lehet majd adni, amivel a kártérítési igény minden .bizonnyal csökkenne. A Vagyont Kezelőség feloszlatásával a Nemzeti Bizottság megszüntetett egy oly intézményt, amelyen keresztül a jóvátétel egyetlen közületét is lehetetlenné tette, és amivel megszűnik minden olyan szerv, ami segíteni tudna azokon, akik még nem tértek haza. A mai napon felajánlottuk a Polgármester úrnak, hogy a távol lévő zsidó háztulajdonosok házbérét és az ingatlanok kezelését vállalja a város magára, de ezt a kérésünket a Polgármester úr megtagadta. Kérünk ebben az irányban döntést, hogy milyen ízerv fogja ezen dolgokat kezelni, lévén a házak karbantartása közérdek. Természetesnek találjuk, hogy amennyiben a Bizottság a fenti számú határozatát fenntartja, magára vállalja a felelősséget a gazda nélkül álló zsidó vagyonok pusztulásáért. Tisztelettel: Salgótarjáni Zsidószövetség elnök Kovács Imre Salgótarján, 1945. április 4. (Salgótarján Megyei Város Nemzeti Bizottságának iratai, 53/1945.) Ezzel éppen egy időben Salgótarján fasiszta Mozgalmának salgótarjáni csoMegyei Jogú Város Nemzeti Bizottsága portját. elutasította a zsidók kérvényét, amely- A testileg-lelkileg agyongyötört tarben részvételük biztosítását kérték a vá- jani zsidók, megcsonkult családok igyeros vezető testületében. Ráadásul a meg- keztek talpra állni. Akik a zsidó hagyofelelő kormányintézkedés hiányára hi- mányok további ápolásában próbáltak vatkozva egyáltalán nem siettek segíteni megnyugvást találni, hozzáláttak a hita nincstelen hazatérőkön, akik idő- község újraszervezéséhez, a németek közben (még márciusban) megalakítot- által istállónak és raktárnak használt zsiták a Magyarországi Deportáltak Anti- nagóga helyreállításához. .75