Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A salgótarjáni zsidóság sorsa Magyarország német megszállását követően

Hiába kérték a gettó szigorú szabályainak enyhítését, legyen szó a hitközség vezetőinek szabadabb mozgásáról vagy a kikeresztelkedett zsidók vallásgyakorlásának lehetővé tételéről, arra válasz már nem érkezett, hiszen „a sárgacsillagos zsidók a városból el lettek szállítva, így {a kérvény] intézkedést nem igényel". Közben — tavasz végén — újabb súlyos érvágásként a város legtekintélyesebb zsidóit, számos ügyvédet töröltek a kamara tagjai közül. A jobb érzésű salgótarjániak ideigA Balassagyarmati Ügyvédi Kamara 1944. május 31-iki hatálylyal törölte tagjai sorából a zsidókat, éspedig 39 ügyvédet, négy helyettes ügyvédet, 5 ügyvédjelöltet. — A salgótarjániak közül törölte: dr. Friedmann Ármin (irodagondnoka dr. Papp Dezső), dr. Gádor Ferenc (irodagondnokr. dr. ifj. Varga Kálmán), dr. Laufer Sas au (irodagondnoka dr. Tóth József), dr. Szalvendy Ödön (irodagondnoka dr. Wagner Jenő), dr. Tibor Endre (irodagondnoka dr. Wagner Jenő) ügyvédeket, továbbá dr. Laufer Márton és dr. Tibor Ákos ügyvédjelölteket. Dr. Pollatsek Ármin ügyvédet lemondása folytán már korábban törölte az ügyvédi kamara, utóbbinak ügygondnoka dr. Both István. (A Munka, 1944. június 17., 3. oldal.) — Ma is él még Aczél Béla, aki segíteni akart rajtunk. Amikor még nem voltunk csendőrökkel körülvéve, bejött a gettóba és azt mondta, hogy aki vállalkozik rá, azt én elviszem és elbújtatom a téglagyárunkban. Az Pálfalván volt. - O volt az egyik, és hadd mondjak még egy nevet, a Csanádi Miklósét - polgári iskolai tanár volt —, akinek a felesége is tanítónő volt, Magda néninek hívtuk. Innen helyezték Losoncra, amikor azt a várost is visszacsatolták {az első bécsi döntéssel, 1938-ban}. Ezt azért fontos megjegyezni, mert őt a csendőrök közül senki sem ismerte, nem tudták, hogy van-e gyerekük vagy nincs. A tanár úr eljött hozzánk és azt mondta, hogy adjuk oda neki az akkor 11 éves kislányunkat, majd elbújtatja, elviszi. Hát ő feláldozta, kockára tette az életét ezzel. A feleségem sajnos nem adta oda a kislányunkat... (Hídváry István interjúja Z. Gy.-nével és L. I.-vel. Részlet.) óráig, amíg módjuk volt rá, igyekeztek segíteni a zsidóságon, ám amikor ezzel már gyakran életüket kockáztatták, a segítség lassanként elmaradt. (Gólián Béla péksegédre például, aki személyi okmányait adta át egy zsidónak, a dolog kitudódása után rögtön lecsapott a hatóság, „jutalmul" internálták, elhurcolták őt.) * I, ••>"•* I944 májusában gettóba kellett költöznünk. A salgótarjáni lakosság, mondhatnám, sajnált bennünket, Salgótarján bánya- és gyárváros, a lakói nem voltak antiszemiták. [!] Mindenkinek voltak barátai, ismerősei, akik igyekeztek segíteni rajtunk, igyekeztek enyhíteni a sorsunkon. Megfigyelhető, hogy ezt főleg az egyszerűbb emberek körében tapasztalhattuk. Nekünk például volt egy falusi asszonyunk, aki minden nap tejet adott be nekünk, és még kért, hogy szökjünk hozzá, ő szívesen elrejt. Volt egy kis cselédünk, aki minden éjjel átmászott a palánkon, és így hozott be nekünk élelmiszert, értékeinket pedig visszavette s elrejtette. (Részlet Gescheit Károly gimnazista fiú 1945. augusztus 23-án felvett visszaemlékezéséből. Magyar Zsidó Levéltár, Deportáltakat Gondozó Bizottság jegyzőkönyvei, 2667. szám.) 5<í