Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

Beilleszkedési kísérletek és a zsidógyűlölet kibontakozása Salgótarjánban

1942 októberében vonultam be Szolnokra... Rendes katonai kiképzést kap- j tunk, katonai eskü nélkül. Ásóval, csákánnyal gyakorlatoztunk. Teljes alaki kiképzést kaptunk, tehát jobbra át, balra át, feküdj, szóval ugyanúgy, mint a sorállomány, csak éppenséggel munkaeszközzel. Kora reggel torna az Ipoly-parton félmeztelenül, októberben, novemberben, decemberben, úgyhogy teljesen megedzették ezt a társaságot. A legcsúnyább munka az volt, amikor a sínpár egyik oldaláról a másik oldalára hordtuk a földet. Oda-vissza, oda-vissza... Saját ruházatunkban jártunk, abban a cipőben, amiben bevonultunk. Ami akkor rajtunk volt, azzal vittek ki bennünket. Na most, volt a törzs, volt egy törzsünk is, abban volt egy cipész, egy szabó, és nekem volt egy olyan sínadrágom, amiben bevonultam és aztán hazajöttem. Ha azt most fölvenném, abban végigröhögne az egész város, mert más nem volt, amiből meg lehetett foltozni, csak katonaruhákból maradt darabok. Azokkal foltozták be. Aztán, mivel a magammal vitt cipőm teljesen tönkrement, erre a 40-es lábamra kaptam egy 42-es bakancsot, abban is jöttem haza. Egy ideig megvolt még, aztán a feleségem kihajította. Az élelmezés az mindig attól függött, hogy milyen volt az élelmezési parancsnok bent Lavocsnén [Ukrajna}. Kezdetben nagyon silány kosztot adtak. Nagyon silány koszt volt. Aztán később volt egy hadbírósági vizsgálat, amikor éppen ebédosztás volt, és megvizsgálták, hogy mit főztek nekünk. Utána megjavult a koszt, de persze ez sem volt elég ahhoz a munkához, amit mi ott végeztünk. Hát szereztünk, amit tudtunk pótlásnak, bár akkor már olyan kosztot kaptunk, mint a honvédség. Kevés zsírral, nagyon kevés hússal, főként tésztával. Meg aztán volt olyan külön beszerzés, hogy a sínek közül fölszedtük a kihajított kenyérhéjakat, amit a szabadságos katonák otthagytak. Azt este megpirítottuk és megettük. Hát éhesek voltunk. Aztán jöttek a szabadságos vonatok, jött egy pár salgótarjáni ismerős. Azok egy része nem ismert meg bennünket, a másik része, csak egyet tudok közülük mondani, a Mácsik Lacit, aki amikor velem találkozott, és utána hazajött, nem a családjához ment először, hanem elment a feleségemhez megmondani, hogy Gyuri él. Ilyen is volt köztük. A többiek? Ki-ki ízlésének megfelelően viselkedett. (Hídváry István interjúja Z. Gy.-vel. Részletek.) ÍI Sokan azt hitték, hogy a [munkaszolgálatos] zsidókat más elbánás alá fogják tenni a Szovjetunióban, mint a többieket. Egyrészt azért, mert zsidók vagyunk és elnyomottak, másrészt azért, mert mi nem fegyverrel harcoltunk. Minket mint a birkákat tereltek ki a frontvonalra és a munkahelyre. Tehát nem számíthattunk volna ellenségnek. Amikor hazajöttünk és elmondtam, hogy milyen bánásmódban részesültünk, hogy semmiféle megkülönböztetés nem volt, nem akarta senki elhinni... Mi azért jöhettünk haza 1947. július l-jén, mert akkor voltak a választások Magyarországon. Az oroszok azért engedtek haza, mert ők úgy tudták, és biztosak voltak abban, hogy mi a szavazáson a baloldal befutását fogjuk elősegíteni, rájuk fogunk szavazni. Ezért engedtek haza. (Hídváry István interjúja F. M.-mel. Részlet.) .74