Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A zsidóság Salgótarján szolgálatában

órás, asztalos és nyomdász is. Később, a 20. század elején, majd a két világháború között is számos zsidó iparos élt Salgótarjánban, egyre színesebb, sokszor különleges tevékenységi kört betöltve. Mellettük a vasúti és az ipari munkások körében szintén képviseltették magukat a zsidó férfiak a 19. század végén, illetve a 20. században: volt közöttük rakfelügyelő, váltóőr, segédfékező, vonatmálházó vagy például mozdonyvezető, de egyszerű gyári munkás is. Már ejtettünk szót azokról, akik kisebbnagyobb ipari vállalatot, „gyárat" létesítettek, esetenként a kereskedelmi tevékenységet is elvégezvén, mások pedig — igaz, nem feltétlenül salgótarjániak — igen fontos tisztségeket töltöttek be legnagyobb üzemeink élén. 1894-ben például a Schwarz család kezdte meg a táblaüveg gyártását Pálfalván, 1898-ban pedig Rosenthal Herman gyáros és vasútépítési vállalkozó kezdeményezésére jött létre a KeszlerIdősebb és ifjabb Chorin Ferenc Böhm—Bauer-féle vasöntöde Salgótarjánban. Idősebb Chorin Ferenc, aki a Gyáriparosok Országos Szövetségének, a GYOSZnak alapítójaként, első elnökeként ismert, s aki városunk első díszpolgára, névadója az első tarjáni gimnáziumnak (amelyet a mai Madách Imre Gimnázium tart elődjének), igazgatósági elnöki tisztet töltött be a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-nél. Fia, ifjabb Chorin Ferenc, aki nem mellesleg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alelnöke is, elnök-vezérigazgató volt ugyanezen vállalatnál. A salgótarjáni bányaigazgatóságot 1902-től Gerő Nándor vezette, Bíró Pál a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. elnök-vezérigazgatója, Weiss Fülöp a Salgótarjáni Palackgyár első igazgatósági elnöke, s egyben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank feje volt. A 19. század utolsó két évtizedében a kereskedelemből és vendéglátásból, valamint az iparból élők mellett jóval kisebb részt (kb. 5%) tettek ki azok, akik valamiBíró Pál :}2