Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)

KRONOLÓGIA - 1948

1948 41 1948. február - Megindult a helyreállítási munka a Magyar Vasötvözetgyárban. (Molnár 1974.) - Megszűnt az Acélárugyár saját áramfejlesztése és ezután a gyár vásárolta az áramot. (SKÜ 125 éve 171. p.) 1948. március 7. - Felavatták Nógrád megye első úttörőcsapatát az acélárugyári iskolában, mely a 100. sz. Petőfi Sándor nevet kapta. Az ünnepség misével kezdődött, az avatá­son pedig Molnár Jánosné („Edit pajtás") országos úttörővezető mondott beszé­det. (NÚ 1948. III. 14.) 1948. március 14. - A St-i Bánya- és Kohőmunkások Egyesített Dalköre Budapesten, a Zenemű­vészeti Főiskola nagytermében vendégszerepelt nagy sikerrel, melyet a rádió is közvetített. (NÚ 1948. IIL 28.) 1948. március 15. - Az acélárugyári Munkás Kultúr Szövetség Zilahy Lajos „Fatornyok" című színdarabját mutatta be nagy sikerrel. (NÚ 1948. III. 28.) 1948. március 20-21. - A déli plébánián Madarász István kassai püspök elnökletével a kerületi papság gyűlése volt, másnap pedig ő szentelte föl a déli plébánia új orgonáját. (Mf Hd) 1948. március 25. - A képviselő-testület döntött a városi alkalmazottak számának újbóli megálla­pításáról a növekvő közigazgatási feladatok miatt. Jóváhagyták a KIOSZK ven­déglő és a vele kapcsolatos helyiségek bérleti szerződésének felbontását Ponyi Dezsővel (illetve feleségével, mert Ponyi hadifogságban volt). Az ingatlant 5 évre - 1953. március 31-ig - bérbe adták a Magyar Szabadságharcos Szövetség st-i szervezetének, mert az üzlet 1945 óta használaton kívül volt. A képviselő­testület a Kassai sort Vörös Hadsereg útja, a Losonci utcát pedig Malinovszkij utcának nevezte el. Zeisler György képviselő javaslatára a testület határozat­ban utasította a polgármestert, hogy Förster Kálmán volt polgármester nyugdí­jának elvonása ügyében járjon el a BM-ben. (Az ellen tiltakoztak, hogy Förster -jogszabályszerűen - nyugdíjat kap. Már 1945-ben a testület megvonta a nyug­díját, de a BM elfogadta Förster óvását.) Ezen kívül póthitelt szavaztak meg a polgári iskola háborús események következtében használhatatlanná vált csa­tornarendszerének javítására, mert „a tisztiorvos a jelenlegi helyzetben az iskola be­zárására tett javaslatot"', a VKM viszont csak az esetben finanszírozza a javítást, ha a város 20 ezer Ft-ot biztosít arra. (XXII. 101. 4.) - St-ba látogatott Emile Roger az északfranciaországi bányászok szakszerveze­tének titkára, aki találkozott a város vezetőivel, majd a bányászok részére ren­dezett gyűlésen szólalt föl. (NÚ 1948. III. 28.)

Next

/
Thumbnails
Contents