Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)

KRONOLÓGIA - 1972

1972 313 - A JAMK-ban megnyílt Nógrád megye pedagógus képzőművészeinek kiállítá­sa. (Nógrád 1972. IX. 3.) 1972. szeptember 3. - A Megyei Tanács nagytermében országosan kiemelt tiltakozó nagygyűlést tartottak a város üzemeinek képviselői jelenlétében „Végre békét Vietnam föld­jén!" jelmondattal, melyen jelen volt és felszólalt Hoang Cuong a VDK buda­pesti nagykövete, valamint Nguyen Thank Le a VDK Párizsban tárgyaló kül­döttségének szóvivője. (Nógrád 1972. IX. 5.) 1972. szeptember 8. - A JAMK-ban vendégszerepelt a Japán Népi Művészegyüttes, mely ősi tánco­kat mutatott be. (Nógrád 1972. IX. 10.) 1972. szeptember 11. - Megnyitották az első tanévet a PSZF ipari tagozatán 54 hallgatóval. A tago­zatvezető Lontsák László és dr. Tétényi Zoltán, a főiskola főigazgatója tartott tanévnyitó beszédet. (Nógrád 1972. IX. 12.) 1972. szeptember 13. - Fock Jenő miniszterelnök látogatott St-ba és többek között a város fejlődésé­ről, a problémákról is tájékozódott, majd a SKÜ-ben üzemlátogatáson vett részt. (Nógrád 1972. IX. 14.) - Az UEFA Kupában, Athénban az AEK Athén 3:1-re győzött az SBTC ellen. (Nógrád 1972. IX. 14.) 1972. szeptember 15-17. - St-ban rendezték meg a Magyar Rádió népzenei fesztiválját, mellyel egyidő­ben palóc népviseleti és népművészeti kiállítás is nyílt a JAMK üvegcsarnoká­ban. (Nógrád 1972. IX. 16.) 1972. szeptember 15-19. - A várossá nyilvánítás 50. évfordulója rendezvénysorozatának része volt az MHSZ Nógrád megyei szervezetének rendezésében lebonyolított országos vi­déki lövészbajnokság 250 versenyző részvételével, standard és kisöblű puska, valamint standard pisztoly kategóriájában. (Nógrád 1972. IX. 20.) 1972. szeptember 20. - november 7. - St-ban „Kemerovói hetek" címmel rendezvénysorozat volt, mely keretében Szibériáról szóló kiállításokra, szovjet filmek bemutatására kerül sor a külön­böző találkozók, előadások mellett. (Nógrád 1972. IX. 21.) 1972. szeptember 21. - A szocialista országok TIT főtitkárainak budapesti tanácskozásán résztvevő küldöttek látogattak St-ba, ahol tájékozódtak a város fejlődéséről, kulturális vi­szonyairól. (Nógrád 1972. IX. 22.)

Next

/
Thumbnails
Contents