Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)
KRONOLÓGIA - 1967
228 1967 son jelen volt dr. Merőtei Miklós a Turistaházakat Kezelő Vállalat igazgatója is. (Nógrád 1967. X. 13.) 1967. október 14-15. - A JAMK-ban honismereti napokat tartottak a NOSZF évfordulóhoz kapcsolódva, melyen Molnár Pál a Megyei Tanács Művelődési Osztály vezetője a nógrádi, dr. Dömötör Sándor, a Népművelési Intézet munkatársa az országos honismereti mozgalom előtt álló feladatokról szólt. Honfi József egyetemi tanár, dr. Belitzky János és Szabó Béla pedig a NOSZF és hatásának kutatásáról tartott előadást. (Nógrád 1967. X. 13.) 1967. október 19. - Az SZMT elnöksége a megye foglalkoztatási gondjairól tárgyalt, mivel az elmaradt az országos átlagtól. Országosan 100 keresőre 112,5 eltartott jutott, Nógrádban pedig 124-ről az utóbbi években 127-re növekedett. Nehezítette a helyzetet a szénbányászat visszafejlesztése. Ennek enyhítésére a ZIM st-i gyárában, a Síküveggyárban, a St-i Üveggyárban, a tanácsi helyiipari vállalatoknál új munkahelyeket teremtettek, ill. az írószer Ktsz-nél bővítették a női foglalkoztatást, a fiatalokat pedig 4-6 órás munkaidőben alkalmazták. (Nógrád 1967. X. 20.) - A VT 10/1967. sz. rendeletével elfogadta a város címerét és szabályozta használatát. „A város címere klasszikus, hegyben végződő pajzs forma. Férne az arany, színe a piros és a fekete. A címert egy vízszintes, fekete hullámvonal két részre osztja. A pajzstalp színe fekete, a pajzsp piros színű. A pajzstalp közepén arany bányászjelvény áll, ettől jobbra és balra hegy alakú elhelyezkedésben arany fák vannak. A pajzsfő közepén aranykeretben fekete téglahalom van. A téglahalomból arany fogaskerék emelkedik ki." Használata: „csak mint díszítő és utaló jelképet lehet felhasználni, hatósági eljárás során nem alkalmazható." (XXIII. 526.1967. X. 19.) 1967. október 24. - A VT Építési és Közlekedési Osztálya felhívta a lakosságot, hogy az 19281950 között bauxitcementtel épült építmények tulajdonosai jelentkezzenek. (Nógrád 1967. X. 24.) - Az SBTC klubban ünnepélyes szakosztály értekezlet keretében köszöntötték a 80 éves Rokfalussy Lajost, aki 70 éve természetjáró. (Nógrád 1967. X. 26.) - Az új gimnáziumban gimnazistáknak tartott külpolitikai tájékoztatót dr. Pálfy József a Magyarország című hetilap főszerkesztője. (Nógrád 1967. X. 25.) 1967. október 26-27. - Szakmai bemutatót és tapasztalatcserét tartottak a ZIM st-i gyárában a gáztűzhelyek forgalmazásáról és javításáról a gyár műszaki szakemberei és a nagykereskedelmi, ill. javító vállalatok szakemberei. (Nógrád 1967. X. 28.) 1967. október 26-30. - A Tanácsköztársaság téren felállították a 26 méter magas kandelábert, amelyen 24 lámpatest világítja meg a teret. Az oszlopot Kiskunfélegyházáról két