Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)

KRONOLÓGIA - 1966

1966 203 1966. június 1. - Aláírták azt a szerződést, melyben a KISZ Városi Bizottsága védnökséget vál­lalt a ZIM st-i gyáregységében épülő gáztűzhelygyár felett. Az 1969. június 30­ra tervezett befejezésig elsősorban az építésben legkevesebb 20 ezer munkaórát töltenek el a fiatalok a KISZ szervezésében. (Nógrád 1966. VI. 2.) 1966. június 3-4. - A Magyar Jogászszövetség Nógrád megyei csoportja a JAMK-ban első alka­lommal rendezte meg a Nógrádi Jogásznapokat. Előadást tartott dr. Szilbereky Jenő az igazságügy miniszter helyettese, dr. Csendes Károly a Legfőbb Ügyész helyettese, Dallos Ferenc a Minisztertanács Tanácsi Szervek Osztálya vezetője. (Nógrád 1966. V. 21.) 1966. június 3-6. - A Cirkusz Probst német nagycirkusz vendégszerepelt a kollégiumkertben „Napkeltétől vadnyugatig" című műsorával (cowboy-revü, Béla Flick gumiem­ber, keleti fakírshow stb.). (Nógrád 1966. VI. 3.) 1966. június 4. - A Bányász Művelődési Ház férfikórusa Várpalotán, az országos minősítő versenyen 12 résztvevő közül ezüstdiplomát szerzett. (Nógrád 1966. VI. 7.) 1966. június 5. - Az SKSE stadionban tartották meg a II. Országos Sportnapok (OSN) megyei záró rendezvényét, mely keretében a kézilabda, a röplabda és a kosárlabda döntőket bonyolították le. A tornabemutatóval záruló (általános és középisko­lások) rendezvényen részt vett Szú Csaba a Magyar Úttörők Szövetségének el­nöke és Kamuti Jenő vívóvilágbajnok. (Nógrád 1966. VI. 7.) - A természetjáró szakosztályok csillagtúrája után Szilágyi Endre az Idegenfor­galmi Hivatal elnöke adta át a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetségnek a Karancs-hegyi kilátót. (Nógrád 1966. V. 27.) - Az Ünnepi Könyvhét megyei központi ünnepségét a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tartották, ahol Csanádi János, Vihar Béla költők és Solymár József író író-olvasó találkozón vett részt. (Nógrád 1966. VI. 1.) 1966. június 7. - St-ban tartotta ülését a Legfőbb Ügyészség kollégiuma dr. Szénási Géza, a Legfőbb Ügyészség vezetőjének elnökletével. Tárgyaltak a Nógrád Megyei Fő­ügyészség munkájáról és a feladatokról is. (Nógrád 1966. VI. 8.) 1966. június 9-11. - Városépítési-városrendezési konferenciát rendeztek St-ban az SZMT székhá­zában a Magyar Építészek Szövetsége, a TIT és a VT szervezésében 15 megye küldötteinek részvételével. Jelen volt Major Máté akadémikus és Sebestyén Gyula az építésügyi miniszter helyettese. Fő téma St városépítési problémái voltak, ill. a megoldások alkalmazási lehetőségei más városokban. Igény mu-

Next

/
Thumbnails
Contents