Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)
KRONOLÓGIA - 1966
1966 201 Házban, a gitár-együttesek a JAMK-ban léptek föl. A gálát és a díjkiosztót közvetítette a Magyar Televízió is. A zsűrik elnökei: Gonda János (Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének vezetője) és Komjáthy György. Május 15-én délelőtt az SKSE stadionban szabadtéri koncertet rendeztek. (Nógrád 1966. V. 12., V. 17.) 1966. május 15. - A Karancs Szálló első emeleti tetőteraszán pálmakertet nyitottak, ahol pálmák és virágok között szórakozhatnak a vendégek nyári időszakban. (Nógrád 1966. V. 13.) 1966. május 15-17. - Első ízben rendezte meg St-ban házinyúl kiállítását a St és Vidéke Körzeti Földműves Szövetkezet keretében működő kisállattenyésztő szakcsoport. (Nógrád 1966. V. 10.) 1966. május 16. - A Magyar Képzőművészeti Szövetség közgyűlésén felvetett problémákat vitatta meg és új vezetőséget választott az Észak-Magyarországi Képzőművészeti Szervezet st-i csoportja. A megbízott vezetői tisztségről egészségi állapota miatt lemondott Czinke Ferenc, helyére Iványi Ödönt választották. (Nógrád 1966. V. 13., V. 17.) 1966. május 18-20. - A Karancs Szálló mozaik termében ideológiai értekezletet tartottak a Budapesti Műszaki Egyetem professzorai. (Nógrád 1966. V. 20.) 1966. május 19. - Az 1965. április 30-án megnyílt Bányamúzeumban az Idegenforgalmi Hivatal és a Nógrádi Szénbányászati Tröszt képviselői köszöntötték a tízezredik látogatót. (Nógrád 1966. V. 20.) 1966. május 20. - A JAMK-ban st-i művészek „Vietnami koncert"-et rendeztek, melynek teljes bevételét Vietnam megsegítésére ajánlották föl. A műsort Tamási Eszter, a tv bem ondónője konferálta. (Nógrád 1966. V. 20.) 1966. május 21. - A szlovákiai Martin középiskolájának és a st-i Madách Gimnázium képviselőinek határmenti találkozóját tartották Somoskőújfaluban, a Határőrség házában, melyen megbeszélték az együttműködés lehetőségeit és formáit. (Nógrád 1966. V. 21.) 1966. május 22. - A JAMK-ban dr. János Ferenc tartott előadást „Nógrád megye levéltára és szerepe a helytörténet és a falukrónika írás fellendítésében" címmel a honismereti szakkörvezetőknek. (Nógrád 1966. V. 19.) - Salgóbányán a KISZ Megyei Bizottsága megyei ifjúsági kulturális és sportnapot rendezett a „Vádoljuk az imperializmust!" akció keretében. Itt tartották meg az országjáró diákok megyei versenyének és a polgári védelmi Ki mit tud? döntőjét, ül. az „Aranykerék kerékpáros terepverseny"-t. 50 tagú szlovák