Nógrád megyei evangélikus lelkészek és tanítók díjlevelei 1784–1804 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 38. (Salgótarján, 2002)

Lest

a. Két szántóföldből áll. Megígérték, hogy megszereznek még egy harmadikat is - már meg van. Az a föld pedig, melyet az özvegy rektorné asszony hasz­nál, halála után vissza kell, hogy kerüljön az iskolai földekhez. - Az első a Maszevnon van. 5 kila őszit vetnek bele, a másik évben árpát. - A második a Háj felett fekszik. 3 kilával vethető el. b. Rét kettő van: az egyik a Hora alatt. 1 szekérrel terem meg rajta, a másik a Dolinán Vi kocsira valót ad. A község megígérte, hogy egy 1 szekérrel adó harmadik rétet is megszerez. * Ezen kívül a község minden évben 1 szekér szénával mutatja meg szívességét. c. Kenderes a „na Kozom Blate" dűlőben. 1 kila vethető bele. * Minden munkát az egyháztagok végeznek el. 3. Évi fizetés a. Készpénzben semmi. b. Gabonajárandóságban. Mindenki akár van marhája, akár nincs 1/6 kilát ad. c. Baromfi-, élelem- és dézsmajárandóság nincs. d. A falu malmából az ostyasütéshez évente kisegítésképpen 2 kila rozsot ad­nak. [Lapszélen: 3] e. Minden egyes tanuló után 1 fuvar tűzifát kell adni. Ezt azok hasogatják ösz­sze, akiknek nincs marhájuk. f. Minden főzés után 1 kupa sört adnak. g. Az évi három offertórium egyharmad részét kapja. h. A három nagyünnep és Márton-nap alkalmával végzett kantáció teljes mér­tékben. i. A Háromkirályoki koleda fejében 1 magyar forint a javadalma, a böjti kole­dából pedig egyharmad rész az övé. j. A parókiai jövedelmek 11. pontjában feljegyzett "egyháztagok kötelességei" nem vonatkoznak a rektorra. II. Stólajavadalomból és egyéb rektori jövedelmekből. a. Kereszteléskor övé az egész offertórium. b. Gyónási offertóriumok hatod részét kapja. c. Temetésért egész prédikációval 4 garas, imádsággal 2 garas, énekléssel 1 garas jár. d. Temetési versekért 12 garast fizetnek. e. Gyermekek tanításáért 10 garast adnak, továbbá szabbatália és 1 csirke. f. Karácsonyi hosztiáció némi pénzt és élelmet eredményez. Hogy a valóságnak megfelelő ez az irat, s hogy iskolaigazgatónk tényleges jöve­delmét foglalja magába, azt mi alulírottak elismerjük és saját kezünkkel tett ke­resztekkel, valamint a falu pecsétjével megerősítjük. Kelt Lesten ... napján. Előttem -.filei File Sámuel az imént nevezett helység egyházközségének lelkésze, s. k. Előttem: Zsáry Mihály, a lesti egyházközség inspektora. Matejov Jano bíró + / Dankó Ondrej törvénybíró + / Fáncsi Jano + / Havaj Jano + / Mikula Ondrej egyházfi /Gregorov Palo/és egész Lest község. /P. H. 92

Next

/
Thumbnails
Contents