Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára II/2. 1956. november 14.–1957. január 16. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 37. (Salgótarján, 2002)

Melléklet – Életrajzok

csivezetőjeként 1956 őszén beválasztották munkahelye központi munkás­tanácsába és annak igazgatótanácsába is. A forradalom bukásakor kül­földre menekült. A bíróság 1958-ban három év börtönre, öt év jogfosztásra és vagyona felének elkobzására ítélte távollétében. DR. DARÓCZI GUSZTÁV: 1899, Hajdúböszörmény. Anyja neve: Kellner Etel­ka. Értelmiségi családból származott, iskolai végzettsége jogi egyetem volt. A Balassagyarmati Ügyvédi Munkaközösség vezetőjeként, 1954-től a Balassagyarmati Járási Tanács tagjaként és a Hazafias Népfront helyi tit­káraként tevékenykedett. 1956 őszén a Balassagyarmati Járási és Városi Forradalmi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke lett. 1957-ben előzetes letartóztatásba vették, a következő évben hat év börtönre, öt év részleges jogfosztásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma. DEMÉNY MIHÁLY: 1922, Jászapáti. Anyja neve: Molnár Rozália. Szegénypa­raszti családból származott, hat elemi iskolát végzett. Szakképzettsége ci­pész és gépkocsivezető volt. 1956 őszén munkahelye, a Salgótarjáni 33. számú Autóközlekedési Vállalat beválasztotta munkástanácsába, sőt no­vember végétől a tíztagú igazgatói tanács elnökének is megtették. 1957-től fogva tartották, 1958-ban pedig három év börtönt, három év jogfosztást és 500 Ft értékű vagyonelkobzást szabott ki rá a Legfelsőbb Bíróság. 1959­ben szabadult részleges közkegyelemmel. DOMBÓVÁRI JÓZSEF: 1911, Erdőszelestény. Anyja neve: Csudor Julianna. Iskolai végzettsége négy polgári volt. A forradalom alatt tagja lett a Ben­czúrfalvai Forradalmi Tanácsnak, és a községi tanács új vb-elnökévé is megválasztották. Nincs tudomásunk ellene indított megtorló eljárásról. ERDŐDI KÁLMÁN: 1905, Losonc. Anyja neve: Bartos Viktória. Értelmiségi családból származott, a felsőipari iskola gépészeti tagozatát végezte el. Fő­konstruktőrként dolgozott a Salgótarjáni Acélárugyárban. A forradalom alatt a gyár főmérnöke lett, s tagja volt az üzemi munkástanács igazgató­tanácsának is. Egyes források szerint ezen belül az elnökhelyettesi teen­dőket látta el. 1957-ben letartóztatták, 1958-ban egy év börtönre és két év jogfosztásra ítélték forradalmi tevékenysége miatt. Az előzetesben eltöltött idejét is beszámítva 1958-ban szabadult. FÁBIÁN SÁNDOR: 1921, Dejtár. Anyja neve: Farkas Erzsébet. Parasztcsalád­ból származott, foglalkozása villanyszerelő, munkahelye a Balassagyar­mati Vegyesipari Javító vállalat volt. 1956 őszén a Balassagyarmati Városi és Járási Forradalmi Bizottság, valamint a javítóvállalat munkástanácsa is 556

Next

/
Thumbnails
Contents