Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára II/2. 1956. november 14.–1957. január 16. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 37. (Salgótarján, 2002)
506. e) Rendőrségi jelentés arról, hogy lőttek-e a tüntetés során az üveggyárból – Salgótarján, 1956. december 14.
Ugyancsak kikérdeztük Fazekas József üveggyári térmestert, aki abban az időben bent volt a munkahelyén. Elmondotta, hogy ő éppen kint állott a salakkihordó kapuban, amikor a felvonulás volt. Látta, amikor mentek a felvonulók. Ő aztán csak arra lett figyelmes, amikor már lövöldöztek és szaladt a tömeg arrafelé, majd a kapun befelé az üveggyár területére. Ezen menekülő tömeg között látott több sebesültet, akiket már hoztak. Arról nem hallott, hogy valaki is bent, az üveggyáron belül sebesült volna meg, de arról sem hallott, hogy ott, közvetlen az üveggyár salakkijárati kapuja körül sebesült volna meg valaki. Ugyanezt mondják el az ottani több[i] dolgozók is. Arra a kérdésünkre, hogy az üveggyár területén a salakkihordó kapu környékén történt-e sérülés, a kikérdezett dolgozók egyöntetűen elmondották, hogy sérült emberek kerültek be a gyár területére, de azok [közül] egyik sem a gyár területén, hanem a kapitányság előtt történt lövöldözések alkalmával sérültek 768 meg. Annak tisztázása érdekében, hogy a kapitányság előtt lezajlott tűzharc, illetve lövöldözés előtt a kapitányságtól balra lévő üveggyár[ból] vagy [az] építkezési területről érték-e lövések a felvonuló tömeget vagy [a] kapitányságot, eljárást folytattunk. Ezen eljárásunk során tanúként jegyzőkönyvüeg hal[l]gattuk ki Belinyák János, Jandala Alajos, Kazinczi István és Rakitta Józsefné üveggyári dolgozókat, akiktől olyan adatot nem tudtunk beszerezni - továbbá azoktól a személyektől sem, akiket a jelentésünk első részében kérdeztünk ki -, ami azt bizonyította volna, hogy a lövöldözések alkalmával az üveggyár területéről jöttek volna lövések a rendőrkapitányság épületére vagy más irányba. 769 Potóczky András s. k. Kalamár József s. k. r[endőr sz[áza]d[o]s r[endőr] sz[áza]d[o]s Illár Sánodr s. k. Polonkai Antal s. k. r[endőr] f[ő]h[a]d[na]gy rfendőr] h[a]d[na]gy Kétoldalas, gépelt tisztázat, saját kézjegyekkel hitelesítve. - TH V-141435. 200201. p. 766 Helyesen: sérült. 769 Az üveggyári dolgozók kihallgatásán felvett jegyzőkönyveket 506. a-d) szám alatt közöltük. 463