Salgótarján, 1956. Dokumentumválogatás tanulók részére - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 36. (Salgótarján, 2002)
Függelék
hatalom tisztaságának megőrzése ma egyet jelent mind a Rákosi-Gerő-féle rendszer, mind a tőkések, földbirtokosok hatalma visszatérésének megakadályozásával. Vannak, akik - szintén nagyon átlátszóan - a karhatalom egyes tagjai ellen intéznek támadást. Egy-két esetben jogosak az észrevételek, mint Nagybátonyban Mrázik és a két Batki ellen (s az illetékesek meg is szívlelték azt). Amint azonban a gyakorlat mutatja, a legtöbb esetben rosszindulatú, tudatos /a/ rágalmazás. Egyesek úgy gondolják, hogy előbb megpróbálnak egy-két embert kikezdeni, s aztán - ha netán sikerül - folytatják tovább. Szóval, akárhogy nézzük a dolgot, vannak még megyénkben, akiknek szívből fáj, hogy helyreáll a rend, a nyugalom, összeszedik a fegyvereket, nyakon csípik a közönséges bűnözőket, s lejár a zavarosban halászás ideje. Am ettől sokkal fontosabb, hogy a dolgozók többsége ezt megnyugvással veszi s támogatja. Támogatja, mert megérti, hogy a szocialista, építő munka csak akkor lehetséges, ha a népre támaszkodó fegyveres erő védi a dolgozók vívmányait. A karhatalom beosztottjai és vezetői el vannak tökélve arra, hogy a nemzeti felkelés vívmányait, népünk becsületes célkitűzéseit és alkotásait becsületes eszközökkel megvédelmezik. Éltető elemük a dolgozó nép - fegyverük, hogy igaz ügyért állnak a vártán. Nógrádi Népújság, 1956. december 8., 2. p. Salgótarján, 1957. január 6. után Kedves Elvtársak! A megvert ellenforradalom után első ízben szólunk megyénk valamennyi kommunistájához. Első szavunkkal azokat az elvtársakat köszöntjük, akik az ellenforradalom alatt is bátran, harcosan viselkedtek, hűek maradtak a párthoz és az ellenforradalom leverése után azonnal megkezdték a párt szervezését. A pártszervező munkában külön dicséretet érdemelnek az idősebb elvtársak, akik az illegális pártmunkában, a német fasizmus elleni partizánharcban, munkásmozgalomban szerzett bátor kiállásukat, gazdag mozgalmi tapasztalataikat eredményesen érvényesítették. Lelkesedésük, igaz, meggyőző szavaik sok elvtársba hitet öntöttek. Bízunk abban, hogy azok az elvtársak, akik a pártszervezésben ma élen járnak, továbbra is fáradhatatlanul végzik a párt építését, a szocializmus ügyét szolgáló munkájukat... Eredményes pártszervező munkánkban azonban már feltűntek az olyan jelenségek is, amik gátolják a párt további erősödését. Ezekről már most, a kezdetben szólni kell, hogy idejében kijavíthassuk a később elhatalmasodható hibákat. Elsősorban a szektásságról kell szólni. A megyei ideiglenes intézőbizottság teljes 14. Az MSZMP Nógrád Megyei Intézőbizottságának felhívása a párt alapszervezeteihez 68