Salgótarján, 1956. Dokumentumválogatás tanulók részére - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 36. (Salgótarján, 2002)

Mlinarik István: Így történt Salgótarjánban

r \ ÍGY TÖRTÉNT SALGÓTARJÁNBAN Tiszta lelkiismerettel szólok, és csak azt mondom el, amit a meggyőződésem diktál, és amit jórészt személyesen is ellenőriztem... Nem lesz teljes a kép, hiszen idő se volt minden szükséges adat összegyűjtésére. Nem lehet teljes azért sem, mert a történész tárgyilagosságát egyelőre háttérbe szorítja az érdem. Túlságosan benne vagyunk még a forradalom által elindított folyamatban, és állásfoglalásunkat, cselekvésünket legalább annyira irányítja az érzés, mint az ész. És végül nem lehet teljes a kép azért Iseml, mert történelmi távlat híján túlságosan is egy szűk körű csoport tevékenységére kell szorítanom az eseményeket, illetve csak arról számolhatok be, hogyan illeszkedett működésük az országos eseményekbe. Ezek ellenére remélem, hogy hozzájárulok egy tisztább történelmi tabló kialakításához, amely szertefoszlatja azokat a téves értesüléseket, túlzásokat és rémhíreket, amelyek annak idején a város fölött keringtek, sőt talán még ma is ott vannak, csendben megbújva az emberek lelkében... A hitelességhez például hozzátartozna, hogy évekre visszamenjek, és úgy próbáljam kihámozni a mát a múltból. Erre azonban most nincs idő. De talán szükségtelen is. Elég, ha annyit mondok, hogy a nép a magyarországi sztálinizmus ellen kelt fel, és hogy a forradalom mindenestül beletartozik abba a széles folyamba, amely 1953-tól magában a Szovjetunióban és a népi demokráciában megindidt. A sztálinizmus eszméi, módszerei megcsúfolták Lenin álmát, a szocializmust. A sztálinizmus nem demokrácia, hanem a diktatúrának egyik fajtája. Megnyilvánulásairól aligha kell beszélnem. Ismeri mindenki. Azt azonban figyelembe kell vennünk, hogy a sztálini vezetés módszerei más-más fokon érvényesültek az ország különböző részein. Ennek különböző okai lehettek. Salgótarján 1919-es hősi hagyományait sajnálatos módon eltorzította az elmúlt évek történelemtudománya. Nem az értékest emelte ki, hanem azt, amit felhasználhatott a személyi kultusz táplálásában. Ennek ismerete nélkül aligha értenénk meg, miért is maradt a mi megyénk annyira hátra, miért húzódott nálunk olyan soká a demokratizálás. Hozzá kell ehhez venni megyénk földrajzi fekvését is. Keletről nyugatra húzódó főútvonalunk nincs, a hatvani és váci utakat pedig lezárták a szovjet katonai egységek. Budapesttől elszigetelve éltük át a súlyos időket. Tagadhatatlan, hogy ennek haszna is volt: fegyveres összetűzés nélkül, mindenfajta nagyobb túlzás, terrorcselekmény nélkül estünk túl a forradalmon és később az ellenforradalmon. Viszont hátránya is van: meglehetősen elkésve ért hozzánk a forradalom hidláma, és el is fáradt, mire ideért. Ráadásul szervezett, tervszerűen épített előkészítés is alig volt. Az emberek persze politizáltak, mint az országban máshol, de ennél több alig történt. Az utcán ismeretlen emberek is összeálltak vitatkozni, az áruházból vitték a rádiókat. Olyanok ültek naphosszat a készülék mellett, akik éveken keresztül nem kapcsolták be, ha hírek következtek. Egyik ismerősöm szuszogva cipelte a 2700forintos készüléket. Ruhára, disznóra tette félre a pénzt, de nem bírta tovább. Tudni akarta, mi történik az országban. Mindenki beszélt, magyarázott, kézről-kézre adták az Irodalmi Újságot. Nem állítom, hogy mindenkivel így volt, hogy mindenki siet politizálni (mert holnap esetleg már megint csak úgy lehet, mint régen), de tagadhatatlanul ez volt az általános kép. (Mlinarik István, 1956. november elején) V ) 12