Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth G. Péter: „Európa véres színháza”. A fájdalom, a kegyetlenség és a vértanúság kultúrája a kora újkori Magyarországon
A hatalmat gyakorlók testének elpusztítása (papok, nemesek brutális kínzatása, megcsonkítása, megölése) egyet jelentett az ország teste (uralom, hatalom) elleni támadással, és mindez maga után vonta a megtorlás kegyetlenségét, az elitnek az alávetett csoportok teste feletti totális uralmát. A vezérek kivégzése (a lázadó sereg fejtől való megfosztása), illetve a lázadó sereg tagjainak megcsonkítása (orr-, ajak- vagy füllevágás), megbélyegzése (bőrbe tetoválás, bélyeg beleégetése) a társadalom teste feletti uralom helyreállítását célozta meg. A test feletti uralom a tényleges uralommal volt azonos, a szabálytalan testmegnyilvánulások, a lázadások alkalmával elkövetett kínzások, kiherélések, karóba húzások, felkoncolások, erőszakoskodások, gyermekgyilkosságok a jó és a rossz, a pokol hadserege és az isteni rend helyreállítására törekvő erők harcát jelenítették meg. Koppányt felnégyelték a lázadó latrok „rút halálának" koncepciója szerint. A feldarabolt testtel az uralkodó „renoválta" uralmát, kijelölte legitimitása területét. Szent István teste, hasonlóképp darabokban, mint szent ereklye a mindenkori magyar uralkodó uralmát szimbolizálta. A szent test darabjainak felmutatása a mindenkori magyar uralkodó uralmának „renovációját" jelentette. Koppány testdarabjai Szent István uralmát erősítették meg, István teste pedig a mindenkori magyar uralkodóét. A test szétküldésével, illetve a kapukra való kitűzésével egyrészt tudatosították a nyilvánosság előtt, hogy a rend helyreállt, másrészt a testdarabokkal kijelölték azt a „területet", amelyen a győztes hatalom legitim módon gyakorolhatta uralmát. 97 A parasztmozgalmak, konfliktusos helyzetek megtorlás-megoldásánál alkalmazott példázatokban szintén ezt az elvet követték. A megtorlást lényegében a „memorizálás" igényével hajtották végre. Zách Felicián kivégzése egyértelmű utalás volt Koppány felnégyel te tésére, hiszen minden felnégyeltetés utalás a király személye ellen támadók halálára. Dózsa Györgyöt a nándorfehérvári lázadók kivégzésére emlékeztetve ölték meg, Császár Péter mozgalmában viszont Esterházy Miklós a Dózsa-parasztfelkelést vérbe fojtó Szapolyai János megtorló akcióira hivatkozva próbált rendet teremteni. Gubec Máté horvát parasztvezért szintén Dózsa esetét idézve sütögették halálra. A kurucmozgalmak mindegyikénél - így Pika Gáspár, a hegyaljai felkelők, Szegedinác Péró, a hódmezővásárhelyi zendülők vagy Horea és Clos9a parasztvezérek felkeléseinél - szintén felfeltűnik a Dózsa Györgyre való hivatkozás motívuma. 98 A kivégzés szertartása több ponton is érintkezett a keresztény liturgikus áldozatbemutatással. Dózsát például nem véletlenül hasonlította Szerémi a vértanú macedón Szent Györgyhöz, vagy Lőrinc papot a vértanú Szent Lőrinchez, akit szintén rostélyon pirítottak halálra. Dózsa tüzes koronázása nem véletlenül emlékeztetett a krisztusi töviskoronázásra, vagy a testéből falatozó, vérét ivó hajdúk emberhúsevése az úrvacsorára. Végeredményben tehát a megtorlásnak helykijelölő, legitimáló és harmadrészt emlékeztető funkciója volt, hisz a megtorlás ritualizált megjelenítésével mindenkit arra késztettek, hogy emlékezzen. A kivégzettek 97 GYÖRFFY Gy. 1970; KRISTÓ Gy. 1983. 98 GERÉB L. 1950. 42
