Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth G. Péter: „Európa véres színháza”. A fájdalom, a kegyetlenség és a vértanúság kultúrája a kora újkori Magyarországon
„Ha még figyelembe vesszük a középkorban a Római Birodalom emlékének óriási tekintélyét, állandó visszacsengését, visszahatását, a justinianusi könyvek tekintélyét is, akkor nem csoda, hogy amit a középkor és újkor embere készen talált, azt megpróbálta kiemelni és felhasználni, még akkor is, ha nem egészen értette. A forma meghatározó volt akkor, amikor új és új társadalmi jelenségekre kerestek jogi megoldást. Nagyon sok kifejezés, meghatározás, megfogalmazás, ami esetleg Rómában csak egy eseti döntésben szerepelt,.. . úgy élt tovább, hogy abból elvi, formai meghatározója lett a következő kor jogfejlődésének." 6 ' 1 Mindez pedig a császárkori Róma büntetőjogi tételeinek átvételét is jelentette egyben. A Tűz (máglya) és a Víz (vízbe fojtás) őselemek köré, illetve a Közép, vagyis az emberi test köré szerveződő büntetőjogi technikák új típusainak (tortúra) és általában a holttest-feldarabolás technikáinak 13-14. századi tömeges megjelenése valószínűleg a római büntetőjog 12-13. századi recepciójának is köszönhető volt. Mindez pedig a magyar büntetőjogi szokásokra is hatást gyakorolt. A császárkori büntetőjogban a vértanúakták szerint minden halálnem - kiegészülve a vadállatok elé vetéssel -jelen volt, és a halálnemek korlátozása csak a római polgárjoggal rendelkezőkre terjedt ki. Mindezen büntetéstípusok a négy holttest-eltakarító őselem (Levegő, Tűz, Víz, Föld) köré szerveződő halálnemek - melyeket megtisztító büntetéseknek -, illetve az emberi test (Közép) feldarabolásának technikái - melyeket hatalom-megjelenítő, elrettentő büntetéseknek nevezhetünk - szerint csoportosíthatóak. A két csoport (Levegő, Tűz, Víz, Föld-Közép; Makrokozmosz-Mikrokozmosz) közötti alapvető különbségnek tekinthető, hogy míg az őselemek köré szerveződő büntetéseknél a holttest eltakarítását a büntetést kiszabok a természetre, addig az emberi testet feldaraboló technikáknál a holttest felszámolását egy erre szakosodott szakértőre (hóhér: lictor, carnifex) bízták. A csoportosítás másik lehetséges formációja a Georges Dumézil által vizsgált hármas funkció szerint történhet: háromféle halálnem és három áldozat a három funkció isteneinek. Az akasztás, a fegyver vagy tűz általi halál és a vízbe fojtás általi kivégzésnemek az elbeszélő forrásokban az archaikus indoeurópai „hármas halál" mitológiai, mondai motívumára utalnak. 65 A Levegő, Tűz, Víz őselemek köré szerveződő halálnemeket természetesen mind a római büntetőjog emlékeiben, mind a vértanúaktákban megtaláljuk. Ezen mondai, mitologikus toposznak számító halálnemek mellett azonban a vértanúaktákban (azokon belül is főként a nyugati aktákban) nagy jelentősége lett a holttest méltó eltakarításának. A vértanúságot szenvedők kultusza elsősorban a holttestek maradványai köré szerveződött, a sírhelyek, a csont ereklyék tisztelete pedig a kereszténység térhódításával egy időben terjedt el. Ahogy a kereszténységet az életadással, a felsőtest rendezetten működő funkcióival - a szívvel, a fejjel és Krisztus vérével kötötték össze -, úgy a nem , keresztény elemeket az alsótest szabályozhatatlan, romlott funkcióihoz társították - a nemi szervekhez, a végbélhez és a széklethez. Ehhez kapcsolódóan a fáj64 ZLINSZKYJ. 1995,155. p. 65 WARD, D. J. 1970. 30