Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Madaras László: Április 4. – az ünnep

„Az ágyúzásra egyfija ellenség sem mutatkozik, a faluban csendesség. Akadály nélkül jutottunk a faluig. Ekkor a falu északi részéből zászlóaljunk jobb oldalán egy félüteg ágyú előrejő s lemozdonyoz. Az ágyuk ellen az őrnagy rohamot rendel, mire az ágyukat vontató kötélen vissza a falu felé viszik, de a rétre érve újfenn lövéshez készülnek, de egy szakasz vágtató huszár elöl a faluba be húzódnak. Az ágyuktól megszabadulva újfenn a falunak rontottunk. Ekkor már a faluból erős puskaropogás hallatszott »előre gyorsan« hangzik vezényszó, a 6. zászlóalj már bent van a faluban. Sebes lépésben csaknem futva nyomultunk neki az előttünk nyíló szűk utcának. Az a kis utca, helyesebben sikátor keletről nyugatnak húzódik a falu belsejében. Balról, vagyis délről az utcán háttal épített házak és ólak, jobbról a rétet elkerítő fűzfasövény határolják, s ez a defilének minősülő szűk, legfeljebb 3-4 öl széles utcahossz 150 lépésnyi hosszúságban, ezen kell áthatolnunk, hogy a falu putcáját elérhessük. Amint a szűk utcába berohantunk, golyózápor fogadott, de azért meghökkenés nélkül tolakodtunk előre, s már-már a zsákutca végéhez értünk, midőn egy négyláb magas, trágyából, gazból hevenyészett torlasz mögül hatalmas sortűz csap közénk, s ugyanabban a pillanatban a házak és ólak padlásáról erősen puskáznak ránk, jobbról pedig a sövény mögött egy erős osztag fekhelyéről felugrál, s közénk lő. A zászlóalj parancsnok azt a bolondot tette, hogy abba a szűk utcába az egész zászlóaljat egy tömegbe vitte be, nem mint a józan okosság parancsolta volna, fél osztag tömegekben, egy része az utcán, más része a réten támadott volna a falura; így a mint a rohamot vezette, a sorok szárnyai sorhíjában visszahajtottak, a zászlóalj mozgó képessége megbéníttatott, és az erőkifejtéséről mihelyt akadályra talált-szó se lehetett. De azért még a torlaszba nem ütköztünk, a zászlóalj bátran, halálmegvetéssel tört előre, mind amellett, hogy az igen közelről irányzott lövések máris sok emberünket megölé; mikor aztán a lövések a torlasz mögül is két oldalról is lőttek, a 6. század meglasudott, de a zászlóalj többi százada ordítva kiáltott rajok: »előre«. A 6. század a torlaszhoz ugrik, a szuronyok összekoccannak, a zászlóalj egy része a sövényt töri, hogy a rétre lövöldözőket elűzhesse. A 6. század elsőit elsöpri az újabb sortűz, a többiek meghőkölnek, az égő falu fojtó füstjét a nyugati szél a szoros utcán végig hömpölygeti és a sebes rohamtól is ziháló kitágult tüdőnkre, csaknem a megfúlásig serkelőleg hat. Ebben a pillanatban hátunk mögött is ropognak a fegyverek, s a hátulsó sorok között nagy pusztulást tesznek. így hát körülfogva a szűk utcában Összezsúfolt és összekeveredett zászlóalj nem fejlődhet; az őrnagy elveszíti fejét, mit csináljunk? A közbülsők folyton kiabálják: csak előre! Azl. század a hátulról jövő sor tűztől megritkuló sorai megfordulnak és a roham lépésben ránk törekedő horvát zászlóaljat törekszenek visszatartani. A közbülső századok még jobban összegabalyodnak, a bátrabb elhullott bajtársaik hulláin taposva még egyszer nekirontanak a torlasznak, mindhiába nagy veszteséggel visszalöketnek. Az utolsó erőlködésben elesik mellölem Szabó Jóska hű legényem, aki 1848. december 11-től mindvégig mellettem szólt, osztozott szívesen nélkülözéseimben, igyekezett mindenben kedvemet keresni; LelkenMl, szívemből sajnálom a derék ifjút, a vitéz katonát. Elesik Dávid Jenő, Nagy Miklós, káplárjaim. A megsemmisülés küszöbén a tökéletes fejvesztesség idejében mégis akad egy ember; aki élére állt a zászlóaljnak; Le Bég Dénes kapitány az iszonyú csatazajt túlharsogó hangon elkiáltja magát: »52. zászlóalj! jobbra át«, - szuronyt szegezz! - utánam. 308