Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

IV. „POLGÁRIASSÁG”: NORMA ÉS GYAKORLAT - Kövér György: A csapodár Flóra, avagy a polgári normaszegés emlékképei

meddig lehet elmenni a másik megismerésében, hogy a kiindulópont ne szenvedjen csorbát? A tapasztalatszerzés meddig nem árt egy leány jó hírének? És el lehet-e mesélni, ami történik, amikor a fin de siécle flörtje, a nézéstől az érintésig és tovább, nem szavakban fejeződik ki?

39 Fellazult az elutasító álláspont a válással kapcsolatban is, bár annak törvényi szabályozása mindenütt késésben volt, és a polgári házasságot kimondó törvényeket követően is csak a végső (erősen korlátozott) esetekben fogadták el a házasság felbontását mint legitim megoldást.

40 Teljes bizonytalanság övezte ugyanakkor a külön élő, válófélben levő és az elvált nő megítélését. Szüzességet azért nehéz lett volna tőlük elvárni, az elriasztásként gyakorolt, többnyire bonyolult szeparációs procedúra pedig hosszan elnyújtotta a bontás folyamatát. Perspektivikusan még az tűnt a legelfogadhatóbbnak, ha támogatják jogukat egy újabb jegyességre, házasságra, de jogilag ezt sem kényszeríteni, sem szabályozni nem lehetett. A normának tehát a hajadonok és özvegyek mellett újabb egyedülálló női csoport gyarapodásával kellett számolnia. A rájuk vonatkozó elvárások azonban nem lehettek egységesek. A normák átsugároztatása az elváltakra már csak azért is problematikus volt, mert az a visszájára fordulhatott, ha a külön élő és elvált vagyonos nők netán újabb jogokat harcolnak ki maguknak. Az még a házasságban élőkre is kihathatott. Az addigi normák átlépése által szakadatlanul újabb normák teremtése folyik. A válás terjedésével a korábbi fiókokba szociálisan és erkölcsileg is nehezen begyömöszölhető kategóriák jöttek létre, amelyek már nem egyszerűen a nőiesség, hanem a női individualitás általános kérdéseit bolygatták. S hogy mit tudhatunk a normák átalakulásának folyamatairól? A demográfusok a házasságon kívüli gyermekek számából próbálnak visszakövetkeztetni a házasságon kívüli szexualitás elterjedtségére. A történészeket az írott források bűvölete köti. A házasságokat még csak-csak kibogarászhatjuk az anyakönyvekből, a válásokat, rajta kapott házasságtöréseket is a periratokból. De mit tudhatunk a többiekről? A tabukat legjobban az orális források által lehetne megtörni, de nem feledkezhetünk el arról, miként tették lóvá Margaret Meadet saját adatközlői. Miről tartanánk most előadást Flóra (valószínűleg másnak elmondott) feltárulkozó beszámolója nélkül? A szövegek alkalmi burjánzása vajon az ő hajdani hevületéből fakadt, avagy a tollforgató kísérlete volt a hiányzó érzelmek elfedésére? Sejtenénk-e, hogy egyáltalán kik között válogatott? Hogy mit gondolt, amikor választani kellett? Mihez kellett nagyobb kurázsi: a családanyasághoz vagy a normák megszegéséhez? Hogy mit jelentett a test századvégi kultusza a nőiesség szempontjából? S hogy vajon á nyíltan normaszegő, bukott asszony miért védekezik a házasság előtti defloreálás vádja ellen még akkor is, amikor ennek már semmi térje? Vajon megtudhatjuk-e valaha, hogy mi történt azon a bizonyos első délutánon? Ha Flórának nem hiszünk, hihetünk-e a „riporter" Töröknek (és a Géber Helének pletykáinak)? A forráskritika arra kár39 Uo. 596. p. 40 RÉVE. 1986,17. pp. 231