Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth Zoltán: A történész szerepe, állása és a módszer Buckle Henrik Tamás „civilizációtörténetében”

Ezekkel együtt a társadalmi törvényszerűség értelmes felfogása még mindig csak hit és reménység kérdése volt, s ezt is szépen, világosan fogalmazta meg: „Ki figyelemmel kísérte a két utolsó század történetét, meggyőződhetett, hogy minden nemzedék rendszereseknek és előreláthatóknak [regular and predictable] bizonyít be bizonyos tüneményeket, amelyeket az előtte való kor ehre nem láthatóknak tartott, s így láthatjuk, hogy a művelődés (civilizáció) tagadhatatlan irányzata a rend, módszer és törvényszerűség általánosságban való hitünknek megerősítésre törekszik."

27 Tovább: „A törvényszerűség felismerésében való hit a tudományos kutatás zavarai dacára oly élénk volt, hogy a legjelesebb búvároknál mintegy alaphittétellé vált."

2

* A hit a természeti törvényekben való hit volt, amit el is vállalt Buckle a felvilágosodás, elsősorban Voltaire örökségéből. Az irracionálissal két területen is szakít: a társadalmi tényezők törvényeket befolyásoló, valójában filozófiai, metafizikai, Endrődiék nyelvén: „alapbölcseleti" téren. Az „Isten ujját"

29 - mint Ranke - nem fogadja el „társadalmi tényezőnek". Protestáns történész ezekkel kapcsolatban a szabad akarat és az „elővégzet" (predestinatio) tanait kell felülvizsgálja. A másik terület már a műveltségi jelenségek területe, amelyekben az etnocentrikus kutatások sorsában osztozva, abban a tévedésben maradt, hogy az „értelmi igazságoknak befolyását" erősítő kultúrkritika szükségtelenné teszi az értelmezést - ugyanis a „babona" műveltségként való értelmezését. Ebben valójában megegyezett a historizmussal, amely kvalifikálta a forrásokat, hitelt érdemlő, értéktételezést mellőző, „nemes" forrásokkal dolgozott.

30 Ranke és a historizmus nem bízta a haladást a kultúrkritikára, hanem inkább az állam „gyámságoskodó szellemére". Mégis Buckle törvényeket kutató pozitivizmusa is oda lyukad ki, mint Ranke, majd egy nemzedékkel később Lamprecht meg a szellemtörténet is: a művelődés törvényszerűségeinek nemzetkara kterológiai vizsgálatához. Összegzésül a magyar kiadás nyolcadik kötetében Buckle egy szép whig programbeszéddel summázta törekvéseit: „Az előbbi kötetekben igyekeztem a négy vezérelvet megállapítani, melyek, nézetem szerint, a mívelődés történelmének alapjául kell hogy elismertessenek: Ezek: - í. Rogy az emberi nem előhaladása azon sikertől függ, a melylyel a tünemények törvényei kipuhatoltatnak, s másrészt azon határoktól, a melyekig ezen törvények ismerete terjed. - 2. Hogy mielőtt ily kutatás kezdetét vehetné, a scepticismus szellemének kell fölébrednie, mely kezdetben elősegíti a kutatást, majd általa elősegíttetik. - 3. Hogy az ily módon tett fölfedezések erősbítik az értelmi igazságoknak befolyását és gyöngítik - viszonylag és nem feltétlenül - az erkölcsi igazságok befolyását; az erkölcsi igazságok maradandóbbak lévén s kevésbé szaporodván az értelmi igazságoknál. 27 Uo. 6. p. 28 Uo. 7. p. 29

IGGERS, G. G. (1968) 1988,110. p. 30 RANKE, L. (1824) 1884, Vorrede, V. p. 18